A legnagyobb élelmiszert is forgalmazó boltláncok közül a diszkontok - az Aldi, a Lidl és a Penny - jelentősen növelték a bevételüket az elmúlt időszakban. Az összesített árbevételük nagyobb mértékben emelkedett, mint  a franchise-rendszerben működő, rengeteg kisboltból álló magyar hálózatot fenntartó CBA, Coop és Reál alkotta trió, vagy a hipermarketekkel is rendelkező külföldi láncok hármasa (Auchan, Tesco, Spar).

A hipermarketes hármas összesített forgalma a 2014-ben elért 1515 milliárdról 1815 milliárd forintra duzzadt, azaz 20 százalékkal nőtt. A magyar boltláncoké 11 százalékkal 1608 milliárd forintra emelkedett. A diszkontok viszont dupláztak: a 2014-ben még 630 milliárd forintos forgalmukat 1312 milliárdra hizlalták, ami 108 százalékos emelkedést jelent - derül ki a Trademagazin nyáron közölt rangsorából. A három diszkontlánc bevételnövekedésében szerepet kapott, hogy 2014 óta 89 boltot nyitottak, így tavaly már összesen 549 üzletük volt.

QP | Quality Placement

Melyik a háromból?

A Napi.hu most arra volt kíváncsi, hogy a diszkontláncok közül melyik a kedvenc a magyar vásárlók körében. A végeredményből pedig az látszik, hogy a Lidl sokkal népszerűbb, mint a másik két lánc. Arra a kérdésre ugyanis, hogy "Melyik diszkontlánc üzleteiben költesz a legtöbbet?" a válaszadók 38 százaléka a Lidl boltjait mondta, a Penny Market lett a második 22 százalékos eredménnyel, az Aldi pedig 20 százalékot szerzett. A Napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató által készített reprezentatív közvélemény-kutatásból az is kiderül, hogy a magyarok ötöde elkerüli a diszkontokat.

P
Kép: u

Ezt kell tudni a kutatásról

A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok reprezentálják a magyar felnőtt lakosság véleményét. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét.

A Lidl a legnépszerűbb a nők és a férfiak körében is, azonban utóbbiak 43 százaléka választja a leggyakrabban ezt a boltláncot, a nőknek viszont csak a 33 százaléka. Az Aldi esetében is a férfiak vannak fölényben, miközben a Penny Marketet a nők választják többször. A férfiak 15 százaléka viszont egyáltalán nem jár diszkontokba, a nőknek pedig majdnem a negyedére igaz ez.

P
Kép: u

Érdekesen alakult a diszkontrangsor a különböző korosztályok bontásában. Mindhárom csoportban (18-39 évesek, 40-59 évesek, 60 év felettiek) 30 százalék felett van a Lidl, sőt, a 40-59 évesek között tízből több mint négyen a Lidl-üzletekbe járnak. A Penny Market kiegyensúlyozott, 20 százalék körüli eredményt ért el ezekben a korosztályokban. Az Aldit viszont a középkorúaknak csak a hatoda - 16 százaléka - választja a leggyakrabban, ami viszonylag alacsony szintet jelent.

P
Kép: u

Vegyes végeredményt mutat a végzettség szerinti bontás. A középiskolát végzetteknél kimagasló Lidl-fölény látható. Ugyanakkor a diplomás vásárlók válaszai alapján az Aldi az első, 37 százalékuk választja legtöbbször ezt a boltláncot, míg a Lidlt csak a 32 százalékuk, a Penny Marketet a 18 százalékuk.

P
Kép: u

Budapesten a Lidl a legerősebb, a fővárosban lakók jelentős része, 31 százaléka költ sokat az Aldikban is. A Penny Budapesten kevésbé népszerű, 12 százalékos arányt ért el. A megyeszékhelyeken a Lidl utcahosszal vezet és a kisebb vidéki városokban is komoly előnye van. Utóbbi településeken a Penny Market sokkal erősebb az Aldinál. A községben lakók esetében a Penny és az Aldi döntetlennel végzett a Lidl mögött.