A kormány demográfiai terveit fenyegeti a házi gyerekorvosok eltűnése

Az ellátások kibővítésével, a jogszabályi környezet és a finanszírozás átalakításával kellene vonzóbbá tenni a házi gyerekorvoslás területét, mert ha a szükséges lépések elmaradnak, és nem lehet feltölteni fiatalokkal a praxisokat, 5-10 éven belül megszűnhet ez a fajta ellátás - hívta fel a figyelmet egy pénteki háttérbeszélgetésen Póta György, a Házi Gyerekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke.
Szepesi Anita, 2018. május 25. péntek, 19:39
Fotó: Shutterstock

Komoly veszély fenyegeti a gyerekek alapellátását, a fiatal orvosok számára ugyanis a finanszírozás javulása ellenére sem vonzó ez a terület. A praktizáló házi gyerekorvosok kiöregednek, a praktizálók harmada 65 év feletti, az 1429 házi gyerekorvosi praxisból 216-ban 70-80 év közötti, 13-ban 80 évnél is idősebb háziorvos viszi napi szinten a praxisát, többek között azért is, mert nincs kinek továbbadnia.

A házi gyerekorvosi praxisok reális áron manapság gyakorlatilag eladhatatlanok, egy-két jól menő budapesti körzet kivételével reménytelen vevőt találni a praxisvásárlást támogató konstrukciók ellenére - mondta Póta György.  Egy 1000-1200 fős házi gyerekorvosi praxis reális ára 8-10 millió forint, de örülhet, aki 3-4 millióért el tudja adni, mert sokkal gyakoribb, hogy végül ingyen bedobja a törülközőt, ha már nem bírja a munkát és a kollégákra hagyja az ellátást.

A jövőre nézve pedig nem sok jót ígér, hogy a második éve 40-nel megemelt rezidenslétszámot nem lehet feltölteni - festett sötét képet a gyerekorvoslás jelene után a jövőjéről is a HGYE elnöke, aki szerint az egész szakmát komplexen kell vonzóvá tenni a változás érdekében.

Bővíteni kell a kompetenciaszintet

Kulcskérdés az előrelépésben az alapellátásban dolgozó gyerekorvosok kompetenciaszintjének emelése úgy, hogy az a járóbeteg szakrendelések és az egyszerűbb kórházi ellátások minél nagyobb hányadát lefedje. Mindehhez természetesen a jogszabályi és finanszírozási háttéren is módosítani kell - foglalta össze a szakma véleményét a HGYE elnöke.

Egy ilyen változtatás minden érintett számára pozitív eredménnyel járna: a gyerekek a kórházi helyett a megszokott környezetükben kaphatnának definitív ellátást, ami a finanszírozónak akkor is olcsóbb, ha az ellátást végző házi gyerekorvos ezért többletfinanszírozást kap. Ráadásul a házi gyerekorvosok szakmai presztízsét is emelné a kompetenciák kibővítése, a kórházak és szakrendelők várólistái pedig jelentősen rövidülhetnek a felszabaduló kapacitások következtében. Arról nem is beszélve - tette hozzá Póta György, hogy a kórházi, illetve a szakrendelőkben dolgozó orvosok kapacitásának jelentős részét ma értelmetlen, a tudásszintjüknek nem megfelelő feladat köti le, amelyek miatt  6-8 hetes várólisták alakulnak ki a szakrendeléseken.

Hosszabb rendelési idő

A házi gyerekorvoslás megújítása kapcsán a HGYE elnöke arról is beszélt, hogy álláspontja szerint a jelenlegi rendelési időt  - ami jelenleg a heti 40 órás munkaidőből legalább heti 15 óra, azaz napi három óra, a többi rendelkezésre állási idő - indokolt lenne minimum 6 órásra bővíteni. Ehhez azonban az önkormányzatok számára is elő kellene írni, hogy biztosítsák a feltételeket. A jelenlegi infrastuktúrával ugyanis, amelyben több orvos használja egymás után a helyiségeket, a több szempontból is ideális nyújtott rendelés nem megvalósítható.

A hosszabb rendelési idő alatt lényegesen több idő jutna a betegekre, ugyanakkor mérséklődnének a háznál való ellátási igények. Nyugat-Európában a beteg otthonában való ellátás lényegében ismeretlen fogalom, ugyanakkor a napi 2-3 órás rendelés is elképzelhetetlen - fogalmazott Póta.

Jár a kiszállási díj?

Egy a napokban nagy sajtóvisszhangot keltett ügyre reagálva - amely szerint mind több háziorvos kiszállási díjat kér a beteg otthonában történő ellátásért - Póta György kifejtette, szakmai szervezetekkel egyetértve úgy látják, ez mindenképpen kényelmi szolgáltatás, amiért jár a kiszállási díj. Az alapellátási törvény e téren nagyon általánosan fogalmaz, ködbe vész, hogy ki döntse el, mi számít indokolt esetnek, amikor a törvény szerint mindenképpen jogos az otthoni ellátás. Ezt, a HGYE elnöke szerint az ellátónak - aki lehet például a triázs nővérhez (sürgősségi osztályon a betegek sürgősség szerinti osztályozását végző nővér) hasonlóan felkészült betegirányító is, de semmiképpen nem a szülő - kell megállapítania.

A Magyarországon bevett szokásként élő, háznál történő egészségügyi ellátás szakmailag teljesen indokolatlan, azok az esetek pedig, amikor orvosilag indokolt, a sürgősségi, ügyeleti kategóriába tartoznak, illetve a súlyos állapotú beteghez mentőt kell hívni. A házhoz hívás lehetőségét mindazonáltal a HGYE is meghagyná, mint előre megszabott díjért járó kényelmi szolgáltatást - hangsúlyozta Póta György.

Mi lesz a demográfiai tervvel?

A HGYE elnöke elmondta, a gyerekellátás jövőjét, a terület priorizálását illetően a szakma nagy reményeket fűz a gyakorló gyerekorvos Nagy Anikó egészségügyi államtitkári kinevezéséhez. A házi gyerekorvoslás megújítását véleményük szerint Orbán Viktor miniszterelnök születésszám növelő demográfiai tervei is indokolják, ha ugyanis ezek megvalósulnak, a jelenlegi ellátás alkalmatlan lesz a feladat ellátására.

A kép forrása: Shutterstock.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Luftschutzbunker_Zwei, 2018.05.26 21:05

"Szerencsére" nemzeti konzultáció is lesz erről, így az ingyenélő nyuggerek és segílyesek megszavazhatják, hogy legyen több orvos.

Aztán rájönnek, sokadszorra, a laza-f@sza mutyikormányukkal együtt, hogy ennyi erővel az ingyen sört is megszavazhatták volna, persze Nemzeti Konzultáció keretében, az idióták...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html