A kormány akár hét közben is dönt arról, hogy milyen beutazási szabályok vonatkoznak egyes országokr" - jelentette ki a kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón. A A jövőben - főként a nagyobb országoknál - nem egyes államok egész területére, hanem régiós, tartományi korlátozásokat vezethetnek be. Ennek oka, hogy jelentős eltérések vannak a különböző helyek között, jó példa erre az Egyesült Államok, ahol egyes tagállamokban már túlterhelt az egészségügyi ellátórendszer, de máshol pedig alig vannak új fertőzöttek. Folyamatosan értékeli az operatív törzs a járványhelyzetet, így még részleges földrajzi tilalmakról nem döntöttek, ahogy most nem változtatták a már érvényes utazási besorolásokon.

A tárcavezető szerint a sárga és a piros kategória között nagy különbség nincs. "A magyar állampolgárok számára a kettő lényegében ugyanazt jelenti, annyi változás van, hogy egy vagy két negatív koronavírus-teszt kell. A fő szempontunk az, hogy a külföldi turisták jöhessenek Magyarországra" - részletezte a korábban bevezetett hármas rendszer mögött meghúzódó logikát.

Azok a magyar állampolgárok, akik már igazoltan átestek a Covid-19 betegségen hat hónapra mentességet kapnak a beutazási korlátozások alól. "Az orvostudomány konszenzusos vélemény szerint ők egy évig védettséggel rendelkeznek a fertőzéstől" - mondta el Gulyás az utazási szabályok kapcsán.

Elmarad az augusztus 20-i tűzijáték

Augusztus 15. után sem tartanak tömegrendezvényeket. "Az idei Szent István-napi ünnepségek el fognak maradni, arra sem látszik lehetőség, hogy ezeket később pótolják" - mondta el Gulyás Gergely, aki szerint vannak pozitív jelek arra, hogy enyhítsenek a korlátozásokon, de a védekezés miatt a jelenlegi szabályokat inkább fenntartják, így kötelező marad a maszkviselés is. A tűzijáték kapcsán kiderült, hogy a kormány kész azt egy későbbi időpontban megtartani, ha a járványhelyzet mégis úgy hozza, mivel megvásárolták a rakétákat és az egyéb eszközöket.

A kormány itt meghallotta a magyar közvélemény hangját is: a Pulzus Kutató korábbi, a Napi.hu megbízásából készült felmérése szerint az emberek 80 százaléka nem támogatta, hogy tűzijátékot tartsanak idén a koronavírus-járvány és az általa kiváltott gazdasági válság közepette.

A zenészek kérését is meghallották, hogy lehessen 500 fő feletti rendezvényeket tartani augusztus 15. után, de egyelőre azt látják valószínűbbnek, hogy megtartsák a tilalmakat, vagyis koncerteket még nem lehet tartani.

"Készek vagyunk arra, hogy német mintára enyhítsük azokat a károkat, amiket az előadók elszenvedtek az elmúlt időszakban" - magyarázta a miniszter, aki szerint anyagi támogatásra is számíthatnak az előadók a kormánytól. "Teljes kártalanítást várhatóan a magyar állam nem tud vállalni" - tette hozzá később Gulyás, aki szerint méltányos megoldást keresnek.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a focimeccsek azért tarthatók meg - míg a koncertek nem -, mert ezeken nem fogyasztanak alkoholt. A vitatható érvelés mellett azt is felhozta, hogy a meccseken a szociális távolságtartás jobban megvalósítható, míg a zenés eseményeken közelebb vannak egymáshoz az emberek.

Megy a tárgyalás az uniós költségvetésről

"Fontos különbség az eddigi uniós költségvetésekhez képest, hogy a most helyreállítási alapként elhíresült segélycsomag nem tagállami befizetésekből áll, hanem közös hitelfelvételt jelent" - ismertette a kormány álláspontját miniszter az uniós csúcs előtt, ahol az EU koronavírus-járványt kezelő pénzügyi csomagjáról lesz szó. Szerinte éppen ezért azzal nem tudnak egyetérteni, hogy a felhasználás módját és célját meghatározza az EU, ugyanis Magyarország ezt munkahelyvédelemre és -teremtésre használná, míg más országok gazdaságának más fajta segítségre van szükségük. Valamint Magyarország jobb költségvetési hiánymutatókkal bír, mint más tagállamok, így az adósságfelvételnél nem akarnak olyan megkötéseket, amelyek nem hasznosak a hazai gazdaság számára.

A héten az országgyűlés elfogadott egy határozatot, amely kötelezi Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy az uniós tanácskozáson nem képviselhet más álláspontot, minthogy az uniós helyreállítási csomagot és a következő hétéves költségvetést sem fogadhatja el, azt meg kell vétóznia, ha jogállamisági feltételekhez kötik, valamint ha a hetes cikkely szerinti eljárásokat (ezek szintén a demokratikus viszonyok miatt indultak - a szerk.) nem állítják le. Gulyás Gergely elmondta, hogy ez a döntés köti a kormányfőt, vagyis csak akkor térhet el tőle, ha a parlament úgy szavaz, hogy ezt megteheti. (Az uniós szabályok alapján ez csak elvi megkötést jelent, amely nem szorítja keretek közé a miniszterelnököt, mivel ő a szuverén kormány képviselője, nem pedig az országgyűlés delegáltja az Európai Tanács ülésein.)

A magyar vétó belengetése és a döntés után is jelezte Németország - amely jelenleg az unió soron lévő elnökséget betölti -, hogy a jogállamisági feltételekből nem engednek.

A németek elsöpörnék Orbán Viktor harcát

Orbán Viktor miniszterelnököt már a kétharmados parlamenti többség által elfogadott uniós vétójog is megköti, hogy ne fogadjon el a jogállamiságot feltételül szabó költségvetési diktátumot. Bár a kormányfőt ez jogilag nem kötelezi, de Németország - az EU első, a világ negyedik számú gazdasága - jelezte, ebből nem engednek.

 

Nem a spórolás a jó a MÁV-Volánban

Szerdán eldőlt, az állami tulajdonú közlekedési szolgáltató társaságok összehangolása eredményeként egy cégbe kerül a MÁV és a Volán. A társaságok önállósága, szakmai irányítása megmarad, a cégek által ellátott személyszállítási feladatok nem változnak.

Gulyás Gergely szerint nem az a célja a kormánynak, hogy költséget csökkentsenek a két cég összevonásával, azt várják a lépéstől, hogy egy egységes, hatékonyan megszervezett közlekedési struktúra jön létre. Nem terveznek elbocsátásokat sem.

Ősszel döntenek a beruházásokról

Az már korábban eldőlt, hogy Városi otthonteremtés program néven a városi rozsdaövezetekben új lakások elérhető áron való megvásárlását, illetve bérbevételét lehetővé tevő programot indít a kormány. Viszont még a részleteket nem közölték az érintett ingatlanokról.

A kormány ősszel határozza meg a beruházási támogatási politika szempontjából kifejezetten fontos rozsdaövezeteket. Azért kell erre még várni, mert az állami tulajdonú területeknél is tartanak a felmérések, hogy mi illeszthető bele ebbe a kategóriába, valamint egyeztetnek még az önkormányzatokkal is - mondta most a miniszter. Ha egy telek nem teljesen állami tulajdonban van, akkor a hiányzó rész megvásárlására is kész a kabinet.

Kiderült, mekkora lesz a mínusz

A költségvetést négyszázalékos GDP-növekedésre számoltuk ki 2020-ra, de még a legellenségesebb hitelminősítők is 3,2 százalékot jósoltok. Most úgy látjuk, hogy három százalékos lesz a visszaesés. A 7 százalékos különbség azt jelenti, hogy nagyjából 1400 milliárd forinttal csökkennek a költségvetés bevételei" - ismertette a kormány várakozásait Gulyás Gergely. A miniszter szerint nem várhatók az idén plusz források.

Ezt a szintet már júniusban meghaladta az államháztartás hiánya. A járványügyi kiadások, a gazdaságvédelmi intézkedések és az uniós fejlesztések előfinanszírozásának eredményeként, az év első hat hónapjában az államháztartás központi alrendszere 1837 milliárd forintos hiánnyal zárt.