Nyolc áruház termékei alapján készített húsvéti kosarat a Napi.hu, az általunk kiválasztott áruk alapján az árversenyt a Penny Market boltja nyerte, míg prímőrök nélkül az Interspar egysége lett a legolcsóbb. Kosarunkban a paradicsom és a paprika kilónkénti árával számoltunk, ami azonban jelentős, több száz forintos különbséget mutat áruházanként. Így összesítettük primőráruk nélkül is a termékeket: ezen a listán azonban nincs jelentős különbség az élboly áruházai között. A legkedvezőbb ugyan az Interspar lett, de a következő három bolt (sorban az Auchan, Lidl és Penny Market) árai közt mindössze 200 forint különbség volt. A legdrágább mindkét összesítés szerint a CBA Príma üzlete lett (de meg kell említeni, hogy a Príma üzletek a CBA láncon belül a felsőkategóriás boltokat jelöli.)

Összeállításunkban a legolcsóbb sonkának a legalacsonyabb árú, főtt, füstölt, pácolt sertéshúsból készült, darabolt és/vagy kötözött termékeket vettük (ezek a szó szoros értelmében nem sonkák), míg a legdrágábbak keresésekor az import, szeletelt valódi sonkák kerültek célkeresztbe. A kosarunkban a 10 darab tojást tartalmazó dobozok árait hasonlítottuk össze, de több helyen kedvezőbb árúak voltak a 30 darabos kiszerelésben kapható tojások. Nem találtunk mindenhol olyan terméket, amelyet előzetesen kiválasztottunk, például az Aldiban, Penny Marketben és Sparban ott jártunkkor nem volt a táblázatunkban szereplő 500 grammos fonott kalács, csak 400 grammos. (Az eltéréseket jelöltük táblázatunkban.)

 

A húsvéti kosár termékei (forint)
ÁruházALDI Bp. III. Huszti útInterspar Bp. III. Bécsi út
Auchan (Bp., Szentedrei út)Tesco-ÓbudaSpar Bp. III. Köles utcaCBA Príma, Bp. III., Flórián térLidl Bp. VIII. Corvin sétányPenny Market, Bp. VIII. József körút
tojás (10 db)499259389315319289333289
sör (dobozos, 0,5 l, világos, alkoholos)14914916321914513999119
torma 200g199149299349141239199149
fonott kalács (félkilós, nem kakaós)349*399279299199*355349299*
fehér kenyér (1 kg, legolcsóbb)179179**177159179289159199***
finomliszt (1 kg, legolcsóbb)999997999511999105
cukor (1 kg, legolcsóbb)219202199211219239249202
Pick téliszalámi (szeletelt, csomagolt, 70g)549495449549459499549549
friss tej 2,8% (1 l, legolcsóbb, nem tartós)209195195187209229209196
vaj (100 g, legolcsóbb)
189219182184186239229239
sütőmargarin (250g, legolcsóbb)14989110139169139149149
újhagyma (csomó)85891098914999129149
paradicsom (kimért, 1 kg, legolcsóbb)499549549599649749459369
zöld/erős paprika (db)597914669791197969
étkezési paprika (kimért, 1 kg, legolcsóbb)
79970013997998991599749549
retek  (csomó)59848575149899978
Sonka/lapocka/csülök (1kg, legolcsóbb)109989988588812901090849999
Összesen53894834571252295535652049874708
Paprika, paradicsom nélkül40913585376438313987417237793790
Jelmagyarázat:* 400 gramm, **félbarna, ***szeletelt
Forrás: Napi.hu-gyűjtés

 

Árváltozás csütörtöktől

A húsvéti kosarunk több termékének ára is megváltozott a felkeresett Lidl áruházban szerdáról csütörtökre, például drágább lett a fehér kenyér (húsz forinttal 159 forintra), az ecetes torma (149-ről 199 forintra), a zöld paprika (darabja 59-ről 79 forintra), a lecsónak való paprika (kilónként 695-ről 749 forintra), ellenben olcsóbb lett a tej (a sajátmárkás 2,8 százalékos tej ára tíz forinttal 209-re csökkent), a csomó retek (50 forinttal 99-re), s újhagymából is találtunk kedvezőbbet (egy csomó 199 helyett 129 forint). A Lidl-ben nincs nagy választék húsvéti sonkából vagy hasonló húsféleségből, a legolcsóbb terméke a kötözött lapocka (849 forint), azonban találtunk itt Serrano sonkát, aminek darabja 9999 forintba kerül.

Húsvéti akciózik a Penny Market, a kosarunkban szereplő termékei többségét - az ártáblák tanúsága szerint - most kedvezményesen kínálja. Többek között jelentős engedménnyel a fürtös paradicsomot (kilónként 499 helyett 369 forint) és a lecsónak való paprikát (699 helyett 549 forintért), de akciós még például a fél literes, dobozos, világos söre, az ecetes tormája és a sajátmárkás 2,8 százalékos teje.

Az Aldi nem tolja a hardcore húsvéti termékeket, sonkából csak füstölt csülköt találtunk csütörtökön reggel az óbudai áruházban, (igaz, a Auchan, Spar és a CBA Príma is meglehetősen kifosztottnak tűnt sonkaügyileg), mintegy 200 forinttal drágábban, mint egy nappal korábban, s a tojáskínálatból is hiányzott a 10 darabos olcsó termék, miután csak mélyalmosból vásárolhattunk tízdarabos kiszerelést 499 forintért. Tormát csak a szerdainál jóval drágábban, 199 forintért találtunk. A retek és a zöldhagyma árazásánál viszont már megjelent a húsvéti akciós szándék, mindkettőt jelentősen olcsóbban kínálták, mint szerdán.

A Tescóban a húsvéthoz közeledve olcsóbbá vált a tojás, sonka és retek, míg a margarin és a kalács ára inkább emelkedett. A választék a jellegzetes húsvéti termékekből kielégítőnek tűnt.

A szentendrei úti Auchanban szerdán a legolcsóbb kalácsból csak néhány darab volt, az ennél drágábbakból bőségesebb volt a választék. Az hét közepén kapható legolcsóbb üveges torma ellen édesítőszer-tartalma szólhatott, viszont így is olcsóbb volt, mint az üzletben kapható versenytársak. Érdekesség, hogy az egyik legolcsóbbnak - összeállításunkban pedig abszolút legolcsóbbnak - számító, 99 forintos Kanizsai sört éppúgy Kőbányán gyártják, mint a Drehert (219 forint). Csütörtöki vizitünk idejére, úgy tűnik, ez el is fogyott, legalábbis nem sikerült 163 forintnál olcsóbb dobozos félliteres sört találni.

A legalacsonyabb áron kínált, 110 forintos sütőmargarin közel 45 százalékkal volt olcsóbb, mint a szintén negyedkilós Rama (199 forint). Az utóbbi egyébként a Sparnál és a CBA Prímában is ennyibe került. Az újhagyma egy nap alatt kissé olcsóbb, az erős paprika és a kilós paprika drágább lett - úgy tűnik, akárcsak a sörnél, itt is elvihették a vevők a legjobb ár/érték arányt kínáló árut. A meglehetősen drága kilós paprika mellett - akárcsak a hasonló cipőben járó CBA Prímában - 70 forintért (a CBA-ban 90-ért) egyenként is lehetett étkezési paprikát vásárolni.

A magyar tulajdonú áruházlánc szerdáról csütörtökre a tej és a sütőmargarin frontján erősített az árversenyben, a kenyér és a kalács esetén viszont lemaradt ellenfelei mögött. Igaz, az Auchan saját sütödével rendelkezik. Az összesítésben azért szerepelt rosszabbul, mint versenytársai, mert több termék esetén is 50-100 forinttal drágább kínálatot vonultatott fel húsvét előtt. Ha figyelembe vesszük az összevetett árucikkek márkáját és minőségét - amit aligha lehet pontosan számszerűsíteni -, akkor nem feltétlenül ugyanez a különbség alakult volna ki. A Spar olcsó kilós paprikája például inkább lecsókészítésre volt ajánlható. Ez az áruházlánc, úgy tűnik, egyebek mellett sonkából tartogatott vevőcsalogató ajánlatot a hét végi rohamra.