"Amikor megnyit a Lidl, akkor megy tönkre a CBA mellette"

Két Lidl üzlet is elkészült a XI. kerületben, ahol eddig a boltláncnak gyengébb pozíciói voltak versenytársaihoz képest. Mindkét bolt lecsúszott az idei karácsonyról, de majdnem évtizedes várakozás után az egyik jó eséllyel januárban megnyit, a másik csak később.
Csernátony Csaba, 2018. december 21. péntek, 14:43
Fotó: Buksza / Csernátony Csaba

Budapest egyik legnagyobb népességű kerülete a XI., ahol már régóta tolakodnak a boltláncok. A városrész déli részén, az Újbuda Központ metrómegállótól kifelé már jelen van többek között az Aldi, az Auchan, a Tesco, a CBA és Spar is. A Lidl eddig nem volt ott, de a közelmúltban két áruházat is létrehozott, viszonylag forgalmas helyszíneken.

Az egyik üzlet az albertfalvai Fehérvári út 211. szám alatt, az auchanos Savoya Parktól pár villamosmegállóra, az ottani lakótelepen van, míg a másik az Újbuda Központ metrómegálló közelében, a Fehérvári út és a Galambóc utcánál, a Fehérvári út 70-ben. Bár mindkét bolt látszólag teljesen kész, a nyitás karácsony előtt nem történt meg. A Napi.hu szerkesztőségi blogja annak járt utána, mikor várható a nyitás.

A Fehérvári út 211-ben lévő üzlet létrehozása nem volt egyszerű menet. A boltnyitás azért nem jött össze éveken át, mert egy vegyipari üzem (festékgyár) volt a telken korábban, emiatt többek között talajcserére volt szükség. A boltlánc az újbudai önkormányzatnak 2014-ben írt levelében közölte, hogy 2008-ban ezt elvégezték és talajvíz-kutatásokat végeztettek a Közép-­Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség kérésére. Utóbbi szervezet azonban újabb fúrásokat írt elő.

Majd megszülettek a szükséges engedélyek és megkezdődött az építkezés. Ma már szinte teljesen kész az üzlet, a parkoló is megvan. Látszólag már hetek óta nyitásra kész a bolt, de mégsem történt semmi. Megkerestük a Lidl Magyarországot, a cég közölte, hogy egyik bolt esetében sem adnak tájékoztatást nyitás dátumáról, ameddig nincs meg a jogerős engedély.


Nyitásra vár a Lidl boltja Albertfalván - Buksza / Csernátony Csaba

Újbuda önkormányzatától is megkérdeztük, mikor várható az albertfalvai egység nyitása. "A Fehérvári út 211. szám alatti Lidl-üzlet működési engedéllyel rendelkezik. Az üzemeltető csütörtök délelőtt érkezett írásos nyilatkozata szerint az üzlet 2019. január 24-én nyit". Ebből arra lehet következtetni, hogy a Lidl készül a január 24-i nyitásra és csak azért nem adták meg a hivatalos dátumot, mert az engedély még nem jogerős.


Már csak a termékek hiányoznak a boltból - Buksza, Csernátony Csaba

Az albertfalvai Lidl legkomolyabb konkurenciát a tőle 500 méterre lévő, korábban CBA-ként működő Aldinak, valamint a 200 méterre lévő CBA Prímának jelenti majd a legnagyobb konkurenciát. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere erre utalt az egyik szeptemberi képviselő-testületi ülésen, amikor az új Lidl-üzlet melletti piac sorsáról folyt az egyeztetés. A polgármester akkor azt mondta: "Az a félelem  van az ottani dolgozókban, hogy amikor megnyit a Lidl, akkor megy tönkre a CBA mellette".

Az előbbi egység tehát látszólag sínen van, a másik, Fehérvári út 70-ben lévő már problémásabbnak tűnik. A boltról a környéken élők úgy tudják, hogy a Lidl építette, de a boltlánc logóját letakarták az épületen. Rákérdeztünk a Lidlnél, hogy mi az oka a logóletakarásának és mikorra várják a nyitást, de csak a jogerős engedély birtokában mondanának bármit is a boltról.

Újbuda önkormányzatától kapott válaszból azonban kiderül, hogy várhatóan arrébb van a nyitás. "A Fehérvári út 70/a. szám alatti épület (üzlet) nem rendelkezik fennmaradási, és használatbavételi, sem működési engedéllyel. Ezek vonatkozásában jelenleg Budapest Főváros Kormányhivatalának hatóságainál folynak az eljárások, melyek még nem zárultak le. A végleges (jogerős) döntésekig nem áll módunkban nyilatkozni" - közölte az önkormányzat a Bukszával.

.
Lidlnek szánt bolt letakart logóval a Fehérvári út 70-ben - Buksza, Csernátony Csaba

Erről a boltról az azóta megszűnt Magyar Nemzet idén márciusban azt írta, hogy a Lidl engedély nélkül vágott bele a boltépítésbe. Az építési osztálynál nem folytattak le építésügyi hatósági engedélyezési eljárást, mivel bontásról és átalakításról volt szó, ahhoz pedig nem kell engedély. Tőzsér Judit, a Lidl kommunikációs vezetője akkor a lapnak azt mondta: "Amint azt maga a XI. kerületi építési hatóság is tudomásul vette korábban, épületátalakítást végzünk, amelyhez a vonatkozó jogszabályok szerint nem szükséges építési engedély. Az átalakítás jogi fogalma magában foglalja a bontást és az építést is."

A hatóság ugyanakkor megállapította, hogy az épület elbontását követően új épület építését kezdték meg, ami azonban csak engedély birtokában végezhető. Az építtetőnek építési engedélye akkor nem volt, a kivitelezés szabálytalannak minősül, ezért építésrendészeti eljárást indult. Feltehetően ez az előzménye az újbudai önkormányzat által említett, a fővárosi kormányhivatalnál folyó eljárásnak. A Galambóc utca és Fehérvári út sarkán lévő üzlet a közelben lévő több kisbolt mellett a 600 méterre lévő Sopron úti Aldinak és az alig több mint 1 kilométerre található Tescónak lehet a versenytársa.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zana, 2018.12.25 21:29

@Panzerkraftwagen_Drei:
Hülye! Menj csak a cöböába, az neked való szint! Nem tudsz szabadulni a macskaeledel szindrómádtól? Éppen te voltál az aki a CÖBÖÁ előtt szakította fel a fóliát a macskakonzerven, madzaggal átkötött koszos földig érő nagykabátban, szőrösen és szarszagúan. Miért nem fürdesz rendesen nem lennél szarszagú?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2018.12.25 21:03

@zana: nos, abszolut megértem, hogy csóró, leszázalékolt rokkantnyuggerként talán még 100 Ft-ot is meg tudsz spórolni a macskaeledel-konzerveiden, ha rendszeresen a Lidl-ben vásárolsz. Ez számodra igen komoly összeg. Én napi 3-4 zsömléért meg fölvágottért biztos nem fogok tömegközlekedésre szállni, netán átutazni a városon mint te, a ráérős, csóró kisnyugger, cekkerrel - nekem erre abszolut megteszi a sarki közért. A 100 Ft-nyi megtakarításodat én meg borravalóként szoktam adni a kocsmában, sőt néha mindenki a vendégem, olyankor többet pengetek ki a pultra mint amennyiből te egy hónapig élsz, azaz tengődsz, csóró kisnyugger.

Ha ha ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.12.25 19:53

Ez nem csoda. A CBA versenyképtelen szervezet határozott központi elgondolások nélkül. Van egy vízfej, ott szedik a sápot a boltosoktól és ez a lényeg. Az üzletek többnyire gyengén felszereltek minden tekintetben, még a PRIMA üzletek is.
Nemzetközi árukereskedelmük a szétforgácsolt kis boltok miatt semmilyenek, viszont hallottunk már köreikből határon túlnyúló ÁFA csalásokról több 100 milliós tételekről. Ítéletről még nem olvastam!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2018.12.25 11:28

A német precizitással a CBA képtelen versenyezni, kár is erőlködni, ez az árakkal kezdődik, ugyanaz 20 %-al drágább, a munka szervezettsége rögtön látszik, nincsenek tébláboló dolgozók, az eszközök, akár pénztárgépek, a tiszta egyenruhák, a hütőgépek, aztán nemcsak élelmiszerek, hanem ruhák jó minőségben, olcsók, az összes német áruház már csak egymással versenyez, évek óta ismerem a németeket, mindig tartani rudjáák a nívót, olaszban, horvátban, vidéken mindenütt ugyanaz a garantált állandó olcsó minőség, a vevő számithat az áruházakra, az áruházak meg a vevőkre
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

mufflinca, 2018.12.25 11:00

Ha a CBA vezetőség nem Porsche 918 Spyderrel járna, hanem visszaforgatna valamennyi pénzt az üzletbe, dolgozói fizetésbe, akkor talán nem a penészedő és drága termékek lennének minősíthetetlen környezetben. Csak az jár Reál és CBA üzletekbe, ahol nincs más és kénytelen azzal beérni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html