A brit parlamenti képviselők - nem csupán az ellenzékiek, hanem sok kormánypárti is - úgy érzi,k itt az idő, hogy elszámoltassák Boris Johnson miniszterelnököt a tevékenységéről - írja Robert Shrimsley, a Finacial Times (FT) belpolitika szakírója a kormány ellen lázadó képviselők esélyeit latolgató cikkében. A politikai hatalmat nem adják oda, azt el kell venni. Ennek szellemében a brit parlamenti képviselők befolyása évtizedek óta folyamatosan olvad, miközben a kormányé gyarapszik.

A merev pártrendszer nem kedvez a lázadásoknak mert azok a két nagy párton belül jelentkezhetnek, nem több kisebb politikai erő küzdelmében, amelyben természetes, hogy a pártok mást akarnak. Az utóbbi évtized fejleménye, hogy a képviselők elvesztették befolyásukat a pártelnökök megválasztásban is, mert ez a döntés átkerült a párttagokhoz és a szimpatizánsokhoz

A jelenlegi különleges körülmények, mármint, hogy a Boris Johnson vezette konzervatív kormány különös hajlandóságot mutat a hatalom koncentrációjára, útelágazáshoz vezettek a törvényhozó és a végrehajtó hatalom hatalmi birkózásában - véli az FT publicistája.

Jó reggelt kívánunk!

Szinte teljesen véletlenül Johnson emlékeztetett bennünket arra, miért is küldtek bennünket a választók a parlamentbe - mondta egy volt miniszter, aki általában lojális pártja mindenkori kormányához. Minden kormány akadékoskodó intézménynek tartja a törvényhozást, ám ez a mostani már-már maoista. Nem tisztel semmilyen intézményt - tette hozzá a politikus. A miniszterelnök tanácsadó csapatának dölyfös viselkedése még a kormánypárt képviselőinek körében is felerősítette a törekvést, hogy erősítsék a parlament szerepét a végrehajtó hatalom ellenőrzésében.

A lázadás feltételei majd hogy nem adottak. Egyrészt a koronavírus-járvány miatt bevezetett rendkívüli szabályok felhatalmazták a kormányt az emberek személyes szabadságának korlátozására a törvényhozás ellenőrzése nélkül, ami megerősítette a társadalomban azt az érzést, hogy valakinek azért a kormányt is felügyelnie kellene. Másrészt sok olyan képviselő ül a toryk között, akit nem érdekel, hogy ki kinek az embere, hogy milyen büntetést szabhat ki rá a kormány ha ellent mer mondani neki, ráadásul nem egy közülük jó szervező, így képes összehangolni az ellenállást.

Ébresztő!

Ami az ideológiát illeti, ami mindezt alátámasztja, az sajátos módon maga a brexit, amely azt ígérte a választóknak, hogy az országuk visszaszerzi az irányítást saját sorsa felett. Ezt megelőzően a miniszterek a közös EU-s szabályozás kényszerére hivatkozva átpasszírozhattak törvénytervezeteket a képviselőkön, ám ennek vége. Egyikük úgy látja, hogy számos tárcánál még nem jöttek rá erre, nem vették észre, hogy el akarják érni a céljaikat, akkor ehhez meg kell nyerniük a parlamenti képviselők támogatását is. Ez fordulópontot jelent a korábbiakhoz képest.

Ugyanakkor a kormányzás kiugróan erős centralizációja, még a minisztereket is háttérbe szorítja. Az egyik lázadó politikus azt mondta az FT szakírójának, hogy magánbeszélgetéseken még miniszterek is bátorítják őket arra, hogy menjenek szembe a kormányfő és bennfentes tanácsadói csapata akaratával. A helyzetük ezzel együtt nem egyszerű, hiszen nem akarják saját kormányukat lebénítani.

A napokban a kormány kénytelen volt lenyelni, hogy a törvényhozás a körménre néz a koronavírus-korlátozások ügyében és a házelnök visszautasította, hogy a törvényhozással lekezelően bánjanak. A lázadást Graham Brady, egy ismert brexiter tory képviselő vezette, ami jól mutatja, milyen kétbalkezes módon kezeli a kormány a kormánypárt képviselőit. A jelenlegi kormányra csak erővel lehet hatni, ám úgy tűnik, a képviselők éppen ezt teszik. A felek küzdelme hosszú távú hatással lehet a parlament és a kormány brexit utáni hatalmi viszonyaira. Sok múlik azon. mennyire elszánt lesz ebben a harcban a parlament, mert az ilyen hatalmi újrarendezésekre ritkán adódik alkalom.