A plenáris üléshéten a képviselők 546 szavazattal, 93 ellenében és 51 tartózkodás mellett elfogadták az új uniós digitális Covid-igazolványról szóló jogszabálycsomag uniós polgárokra vonatkozó rendeletét, 553 szavazattal, 91 ellenében és 46 tartózkodás mellett pedig a nem uniós polgárokra vonatkozó rendeletét - közölte az Európai Parlament (EP).

Az uniós védettségi igazolvány egy QR-kódot tartalmaz, amelyet a tagállamok nemzeti hatóságai térítésmentesen állítanak majd ki digitális vagy papírformátumban. Azt tanúsítja, hogy birtokosát vagy beoltották a koronavírus ellen, vagy friss negatív teszteredménnyel rendelkezik, vagy már átesett koronavírus-fertőzésen. A gyakorlatban három külön igazolásról van szó.

A közös uniós rendszernek köszönhetően az igazolványok kiállításához és ellenőrzéséhez használt tagállami technológiák egymással kompatibilisek lesznek, és ki lehet zárni a csalást és a hamisítást. Az éles üzem július 1-jén indul, a rendszer 12 hónapig lesz működésben.

Az igazolvány nem minősül úti okmánynak, és nem lehet előfeltétele a szabad mozgásnak - hangsúyozza a Parlament közleménye.

További korlátozások csak indokolt esetben lehetnek

Az EP közleménye szerint olyan megállapodás született, amely kizárja, hogy a tagállamok további korlátozásokhoz, például kötelező vagy önkéntes karanténhoz, illetve további tesztekhez kössék az igazolvánnyal rendelkezők határátlépését.

Ilyen korlátozásokat csak akkor léptethetnek életbe, ha azokat a népegészség védelme feltétlenül megkívánja, és akkor is csak a szükséges, arányos mértékben, figyelembe véve a rendelkezésre álló tudományos tényeket, köztük az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ által közzétett járványügyi adatokat. Az ilyen korlátozásokat lehetőség szerint 48 órával bevezetésük előtt jelezni kell a többi tagállamnak és az Európai  Bizottságnak, illetve 24 órával bevezetésük előtt nyilvánosságra kell hozni őket.

Az EU emellett arra is ösztönzi a tagállamokat, hogy gondoskodjanak széles körben és megfizethető áron elérhető tesztekről. A Parlament kérésére az Európai Bizottság a Covid-igazolványok kiállításához szükséges tesztek beszerzéséhez 100 millió eurót különít el a Szükséghelyzeti Támogatási Eszközön belül.

Mi a helyzet a vakcinákkal?

A megállapodás értelmében az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinák esetében az uniós tagországoknak el kell fogadniuk egymás uniós védettségi igazolványait. Ami a nemzeti hatóságok által engedélyezett, illetve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által veszélyhelyzetekre engedélyezett vakcinákat illeti, az egyes tagállamok maguk dönthetik el, hogy elismerik-e azokat vagy sem.

Minden személyes adatot az általános adatvédelmi rendeletnek megfelelően kell kezelni. Az igazolványok ellenőrzése offline történik, és nem igényli személyes adatok tárolását.

Hatálybalépés: július 1.

Az uniós digitális Covid-igazolvány július elsejétől működik, segítségével biztonságosan, összehangolt szabályok alapján utazhatunk - mondta Juan Fernando López Aguilar (S&D, Spanyolország) jelentéstevő, az Állampolgári Bizottság elnöke, aki azt is hozzátette, hogy a tagállamokat arra ösztönzik, hogy ha nem feltétlenül szükséges, ne vezessenek be további korlátozásokat. Mint mondta: megnyugtató látni, hogy több helyen már most kiadják az igazolványt.

Az EP közleménye felhívja a figyelmet, hogy amint az Európai Tanács hivatalosan is elfogadja a rendeleteket, és azok megjelennek az Európai Unió Hivatalos Lapjában, úgy a jogszabály 2021. július 1-jétől hatályba is lépne.

Tájékoztatás

 A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.