Az Európai Bizottság szerdán előterjesztette az éghajlatváltozás mérsékléséről és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról szóló, felhatalmazáson alapuló, taxonómiai kiegészítő éghajlat-politikai jogi aktust, amely a gázzal és az atomenergiával kapcsolatos bizonyos tevékenységekre terjed ki. Brüsszel a tudományos szakvélemények és a jelenlegi technológiai fejlődés figyelembevételével úgy véli, hogy az átmenetben szerepet játszhatnak a gázzal és az atomenergiával kapcsolatos tevékenységekbe történő magánberuházások is.

A kiválasztott, gázzal és atomenergiával kapcsolatos tevékenységek összhangban vannak az EU éghajlat-politikai és környezetvédelmi célkitűzéseivel, és lehetővé teszik, hogy felgyorsítsuk a környezetszennyezőbb tevékenységekről, például a szénalapú energiatermelésről a klímasemleges jövőre való átmenetet, amely főként megújuló energiaforrásokon alapul - írja közleményében az Európai Bizottság.

Ennek része, hogy a szöveg a taxonómiai rendelet 10. cikkének (2) bekezdése alapján meghatározza azokat az egyértelmű és szigorú feltételeket, amelyek teljesülése esetén a gázzal és az atomenergiával kapcsolatos bizonyos tevékenységek átmeneti jelleggel kiegészíthetik az éghajlatváltozás mérsékléséről és az ahhoz való alkalmazkodásról szóló első – 2022. január 1-jétől alkalmazandó – felhatalmazáson alapuló jogi aktus hatálya alá tartozó tevékenységeket. Lényegében tehát ideiglenes és részleges zöldbesorolást kap az atomenergia valamint a földgázfelhasználás, hogy a Fit for 55 uniós klímavédelmi célokat tartani lehessen.

Brüsszel a szigorú feltételeket úgy határozta meg, hogy mind a gáz, mind az atomenergia esetében igazolható legyen az energiahordozók felhasználása hozzájárul a klímasemlegességre való átmenethez. De kikötik a nukleáris biztonsági és a környezetbiztonsági követelmények teljesítését, valamint a gáz esetében ennek célja, hogy a szénről a megújuló energiaforrásokra való átmenetet támogassa. Vagyis nem az történik, hogy annyi gázt lehet égetni, amennyit a tagállamok csak akarnak, hanem azt is megkövetelik, hogy amennyi szenet nem égetnek el, annyi gázt használhatnak csak az adott országok.

Emellett a rendelttervezet része, hogy egyedi közzétételi követelmények ír elő a vállalkozások gáz- és atomenergia-ipari tevékenységei vonatkozásában. A Bizottság az átláthatóság biztosítása érdekében a mai napon módosította a taxonómiai közzétételekről szóló, felhatalmazáson alapuló jogi aktust annak érdekében, hogy a befektetők egyértelműen beazonosíthassák, mely befektetési lehetőségek foglalnak magukban gázzal vagy atomenergiával kapcsolatos tevékenységeket, és így megalapozott döntéseket hozhassanak.

Az Európai Bizottság a felhatalmazáson alapuló kiegészítő jogi aktus szövegének elfogadása előtt szakértői konzultációkat folytatott a fenntartható finanszírozással foglalkozó tagállami szakértői csoporttal és a fenntartható finanszírozással foglalkozó platformmal. A témához kapcsolódóan az Európai Parlament is küldött észrevételeket. Brüsszel alaposan megvizsgálta, és a szerdai napon előterjesztett szövegben figyelembe vette az e csoportoktól kapott észrevételeket: többek között célirányosan kiigazította a technikai vizsgálati kritériumokat, valamint a közzétételi és az ellenőrzési követelményeket, ezzel javítva azok egyértelműségét és használhatóságát. Így most a javaslatot a társjogalkotók – az Európai Parlament és a Tanács – elé vizsgálja majd meg. Az aktus vizsgálatát – csakúgy, mint a taxonómiai rendelet szerinti többi felhatalmazáson alapuló jogi aktus esetében – négy hónap alatt kell elvégezniük. Ha szükségesnek ítélik, kifogást emelhetnek a dokumentummal szemben. De akár még 2 hónappal is kitolható a vizsgálati időszak.

„A klímasemlegesség küldetésünk és egyben kötelezettségünk is. 2030-ra és 2050-re kitűzött céljaink eléréséhez most kell cselekednünk. A mai, felhatalmazáson alapuló jogi aktus célja, hogy támogassa az uniós gazdaságot az energetikai átmenet – egy igazságos átmenet – során, vagyis a megújuló energiaforrásokon alapuló zöld energiarendszer kialakításában. Ennek érdekében fel fogja gyorsítani a szükséges magánberuházásokat, különösen ebben az évtizedben. A mai új szabályok növelik az átláthatóságot és javítják az információk közzétételét, így a befektetők az esetleges zöldrefestést felismerve megalapozott döntéseket hozhatnak" - kommentálta a lépést Valdis Dombrovskis, az emberközpontú gazdaságért felelős ügyvezető alelnök.

Míg Mairead McGuinness, a pénzügyi stabilitásért, a pénzügyi szolgáltatásokért és a tőkepiaci unióért felelős biztos szerint a mostani döntés igazolja, hogy az EU elkötelezett a klímasemlegesség 2050-ig történő megvalósítása mellett, és ehhez minden rendelkezésünkre álló eszközt fel kell használnunk. "Az átmenetet elősegítő magánberuházások fokozása kulcsfontosságú éghajlat-politikai céljaink eléréséhez. A mai napon meghatározott szigorú feltételek hozzá fognak járulni e beruházások finanszírozásához, vagyis a szennyezőbb energiaforrások, például a szén felhasználásának csökkenéséhez. Fokozzuk továbbá a piac átláthatóságát, hogy a befektetők a befektetési döntéseik meghozatalakor könnyen azonosítani tudják a gázzal és az atomenergiával kapcsolatos tevékenységeket” - magyarázta a szakpolitikus.  

Orbán és Macron is örülhet

Már tavaly márciusban elindult a lobbi, hogy az európai zöldprogramban az atomenergia zöldplecsnit kapjon. Az Európai Unió hét tagállama, köztük Lengyelország és Magyarország is az atomenergia figyelembevételét szorgalmazza az uniós klímapolitikában. A hivatalos levelükben akkor az Európai Bizottság (EB) elnökéhez, Ursula von der Leyenhez és Frans Timmermanshoz, az EB alelnökéhez fordultak. Mind azt jelezték, hogy az atomenergia alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrás, amelyet a tagállamok majdnem fele használ.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök is erősen lobbizott a zöld besorolásért. A két politikus decemberi találkozóján a két ország találkozási pontjaként említették az űripart és az energetikai szuverenitást, amelyet a gázimport csökkentésével, az atomenergia útján elindulva kívánnak elérni.

Franciaország legnagyobb energiaforrása az atomenergia, míg Magyarországon a Paks II. bővítés miatt volt fontos a kormánynak, hogy a megújulókkal egy kalap alá vegye őket az EU. Most a francia EU-elnökség előtt nagyjából borítékolható volt a mostani előterjesztés, ami csak az EP zöldfrakcióinak lobbierején bukhat el, de ez valószínűtlen az Európai Néppárt, a Renew és a szocialisták frakciójának nagy támogatottságával.

Ha bővebben is érdekli a téma, mitől is lehet zöldnek venni az atomenergiát, miért is lehet környezetbarát a földgáz, akkor érdemes megnéznie podcastinterjúnkat Szabó John, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) tudósával:

Tájékoztatás

 A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.