Az ukrán védelmi minisztérium október 1-jétől kötelezte volna az ukrajnai nők katonai nyilvántartásba-vételét, mire többen megijedtek, hogy a következő hónap elejétől már a nők sem hagyhatják el az országot - írja az Infostart. A rendelet közzétételét követően nem volt egyértelmű, kiket érint a nyilvántartásba vétel, kötelező-e a jelentkezés, vagy csak önkéntes alapon történik.

Többek között a vendéglátóiparban, a banki szférában, a kommunikáció, a térképészet, a pénzügy, a könyvelés, a könyvvizsgálat, az orvostudomány, a jogtudomány, illetve az elektronika területén dolgozó nőket érintette volna a sorozás.

A törvények szerint az önkéntes jelentkezés és a nyilvántartásba vétel után a személy mozgósíthatóvá válik, de ez még nem jelenti azt, hogy be is sorozzák a hadseregbe a háború miatt.

Elhalasztották az intézkedést

Végül egy évvel, jövő október 1-ig elhalasztották az érintett szakmában dolgozó nők katonai nyilvántartásba vételét. A vezérkar megállapította: Ukrajnában nincs sürgős szükség a katonai nyilvántartásban szereplő nők számának növelésére.

Az ukrán hadseregben jelenleg mintegy harmincezer nő teljesít szolgálatot, Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes megjegyezte: 2014 óta egyetlen nőt sem mozgósítottak erőszakkal Ukrajnában.