Az Európai Bizottság elnöke a a CNBC-nek adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy egy tűzszünet és egy ezt követő befagyasztott konfliktus legfeljebb elodázná a további vérontást, ahogy ez 2014-ben is történt. Olyan valós békére van szükség szerinte, amely tartós, akár garanciák is védik, így a fegyveres konfliktus végleg lezárul.

Újjáépítési tervek

A nyilatkozatra egy Londonban tartott konferencia keretében került sor, ahol a résztvevők Ukrajna építésének terveiről, és annak várható költségeiről tárgyaltak. Értelemszerűen addig nehéz bármit is tenni az újjáépítés ügyében, amíg a háború tart, hisz a körülmények nem alkalmasak erre, a rombolás, pusztítás pedig folytatódik.

Az Európai Unió kedden jelezte, hogy összesen 50 milliárd eurót szánna az ország újjáépítésére 2024-27 között, és az ebben való részvételre a magánbefektetőket is bátorítják, miközben a kormányok összehangolják erőfeszítéseiket. A Világbank és az Európai Bizottság korábban azzal számolt, hogy a teljes újjáépítés költségei 400 milliárd euró körül lehetnek, azóta azonban a károk fokozódtak.

Tartós béke

Bármiféle újjáépítést értelemszerűen nem lehet elkezdeni addig, amíg a konfliktus le nem zárul, mégpedig oly módon, hogy nem kell tartani a kiújulásától. Ez pedig csak úgy képzelhető el, ha olyan békemegoldás jön létre, melynek során egyik fél sem gondolkozik későbbi revanson, a harcok újraindításán akár a külső körülmények változása, akár saját katonai erejének megnövekedése okán.

Kína szerepe

Erre az eddigi békejavaslatok nem voltak alkalmasak, beleértve a Kína által a konfliktus első évfordulóján tett 12 pontos tervet. Kína szerepe ugyanakkor jelentős lehet a béketeremtésben, mivel nagyhatalom, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, és viszonylag jó kapcsolatokat ápol az orosz vezetéssel, így javaslatait, közvetítését esetleg jobban elfogadja az orosz fél.

Területi kérdések

Az elfogadható béke ebben az esetben nehéz ügy, hisz a felek ugyanazokat a területeket akarják: Ukrajna azért, mert azok a nemzetközileg, Oroszország által elismert határain belül vannak, Oroszország pedig most már talán leginkább csak a nagyhatalmi szégyen elkerülése miatt, ténylegesen az orosz vezetés egy szűk körén kívül kevés jelentőséget tulajdonítanak a gigantikus ország méretéhez képest elenyésző nagyságú megszerezni kívánt területeknek.

Biztonsági garanciák

Mindemellett a békének azt is biztosítania kell, hogy a felek ne érezzék magukat bizonytalanságban: Ukrajnának ne kelljen a továbbiakban attól tartania, hogy a nagy szomszéd ismét fenni kezdi rá a fogát, vagyis felhagy újgyarmatosító terveivel, és hagyja, hogy az ország szabadon válassza meg kormányát és azt, hogy kivel milyen kapcsolatot szeretne fenntartani. Oroszországnak ugyanakkor az lehet jogos elvárása, hogy Ukrajna irányából ne legyen tényleges fenyegetésnek kitéve, ne érezze úgy, hogy a Nato az államiságára tör.

Kommunikációs mozgástér

Egy ilyen komplex megállapodást az összes fél bevonásával eleve igen nehéz elérni, bár Oroszország eleve meghagyta a lehetőségét egy elméleti kompromisszumkészségnek azáltal, különleges hadműveletnek nevezi az eseményt, melynek céljai nem pontosan meghatározottak, így egy adott megállapodásnál könnyű azt kommunikálni, hogy elérték őket.