Milanko Šekler szerbiai virológus, mikrobiológus szerint nincs ok pánikra a koronavírus új variánsa, az omikron megjelenése miatt - idézte a vajdasági Szabad Magyar Szó a szakértő nyilatkozatát.

Šekler a Dél-afrikai Köztársaság – itt azonosították a világon először az omikront – víruskutatóira hivatkozott, akiknek az eddigi tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy enyhe lefolyású megbetegedésről van szó, és halálesetről sem számoltak be.

Az összes, omikronról szóló információt be kell várni a dél-afrikai kutatóktól, hiszen nagyon jól képzett szakemberekről van szó, akik nagyon profi módon reagáltak az új variáns megjelenésekor is - ismerte el kollégái munkáját Milanko Šekler.

A víruskutató arról is beszélt a szerbiai állami televíziónak, hogy továbbra is fontos az oltási kampány, ugyanis a mostani adatok szerint azok az országok, ahol 80 százaléknál nagyobb az átoltottság, sokkal jobb járványügyi helyzetben vannak azoknál, amelyekben alacsonyabb ez a szám.