Putyin a parlamenti pártok vezetőivel tárgyalt csütörtökön, a beszédében azt mondta, a Nyugat háborúzik velük. "Már sokszor hallottuk, hogy a Nyugat az utolsó ukránig harcolni akar velünk. Ez tragédia az ukrán nép számára, de úgy tűnik, minden ebbe az irányba halad. De mindenkinek tudnia kell, hogy még semmit sem kezdtünk el komolyan" - mondta Putyin az Ukrajinszka Pravda híre szerint, amelyben a RIA Novosztyi hírügynökségre hivatkoznak.

"Ugyanakkor a béketárgyalásokat sem utasítjuk el, de akik elutasítják, azoknak tudniuk kell, hogy minél tovább megy (a háború), annál nehezebb lesz tárgyalni velünk" - fenyegetőzött tovább az orosz elnök.

Putyin szerint az Ukrajna elleni támadás fő célja a Donbasz védelme és "Oroszország biztonságának megerősítése" volt. (Az invázió megkezdése óta eltelt öt hónap alatt Oroszország többször is megváltoztatta a támadás "céljait".)

Az orosz elnök az Ukrajna elleni háborúért a Nyugatra és az Egyesült Államokra hárítja a felelősséget, és azt állítja, hogy a Nyugat már "vesztett", mert megkezdődött a "világrend amerikai típusú megbontása" - írta az ukrán portál.

Putyin szerint a NATO "mitikus terjeszkedése" volt az egyik oka annak, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát. (Valójában a NATO nem vette fel a szövetségbe Ukrajnát, Putyin ukrajnai háborúja következtében bejelentkező Svédországot és Finnországot viszont felveszik - a szerk.