A világ 100 legnagyobb vállalatának piaci tőkeértéke 11 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest, ami 2009 óta a legjelentősebb visszaesés. A PwC idén is elkészítette Global Top 100 companies elemzését, amely a piaci tőkeértékük alapján rangsorolja a vállalatokat.

A kihívásokkal teli makrogazdasági környezet világszerte súlyosan érintetterészvénypiacokat. A globális 100-as toplista legjelentősebb szereplője, az Egyesült Államok tapasztalta a legnagyobb visszaesést, ugyanakkor részarányát tekintve megőrizte első helyét a listán, megelőzve Szaúd-Arábiát és Kínát.

Európa minden régiónál jobban teljesített: a 2022-es 10 százalékról 13 százalékra növelte részvételét 2023-ban a globális 100-as toplistán, és ezzel a regionális lista második helyére lépett előre.

Egyetlen régió volt képes gyarapodni

Az amerikai vállalatok, – melyek az összesítésben szereplő cégek 70 százalékát teszik ki – megőrizték domináns részarányukat a globális 100-as toplistán annak ellenére, hogy éves szinten 12 százalékos, azaz 3 ezer milliárd dollárnak megfelelő csökkenést szenvedtek el.

 

  • Európa volt az egyetlen régió, amely növekedett – 9,5 százalékkal –,
  • míg Kína és régiói 7,3 százalékkal,
  • a világ többi része pedig 26,3 százalékkal esett vissza a 2022-es év azonos időszakához képest.

 

Az egyes országok szintjén Franciaország 2023-ban a negyedik helyen lépett be az első ötbe, felváltva Svájcot, és megelőzve az ötödik helyen álló Egyesült Királyságot.

Az összes iparági szektor kapitalizációja csökkent

Az iparágakat tekintve az összes kulcsfontosságú szektor piaci kapitalizációja csökkent, élen a fogyasztói szektor azon szegmensével, amibe a nem alapvető szükségleti cikkek tartoznak (mínusz 23 százalék).

 

  • A kommunikációs szolgáltatások (mínusz 18 százalék);
  • a pénzügyi szektor (mínusz 11 százalék);
  • és az energiaipar (mínusz 10 százalék) szintén a visszaesők között szerepel.

 

A piaci kapitalizáció teljes csökkenésének több mint felét (56 százalék) a pénzügyi és a fogyasztói szektor nem alapvető cikkekből álló ágazata tette ki.

Annak ellenére, hogy 2023 első negyedévében a technológiai szektor fellendült, éves szinten összességében 8 százalékot esett a piaci tőkeértéke, ami tíz év óta az első csökkenés az ágazatban a piaci kapitalizációt tekintve. Mindemellett tovább növelte részesedését 2023-ban (a 2022-es 27 százalékról 28 százalékra), így továbbra is az első helyen szerepel a globális 100-as toplistán.

Ugyanazok állnak a toplista élén

A 100-as toplistába idén nem került be közvetlen belépő elsődleges nyilvános kibocsátás, azaz Initial Public Offering (IPO) révén, ami összhangban van a globális IPO-piac visszafogott helyzetével. Kilencvenegy vállalat 2022 márciusától megőrizte pozícióját a 2023-as listán – így a rangsorban 2023-ban nagyobb stabilitás tapasztalható, mint az előző évben.

A globális toplistán szereplő első öt vállalat sorrendje változatlan maradt, de tíz év óta először mindannyiuk piaci kapitalizációja csökkent. A világelső vállalatok sorban az alábbiak:

 

  1. Apple
  2. Microsoft
  3. Saudi Aramco
  4. Alphabet
  5. Amazon.

 

A PwC Global Top 100 jelentése a legnagyobb tőzsdei vállalatokat a 2023. március 31-i, illetve a korábbi évek azonos időpontjában fennálló, amerikai dollárban kifejezett piaci kapitalizációjuk alapján rangsorolja.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!