Időnként az ad hoc döntések árulják el a legtöbbet egy politikai helyzetről. Így van ez azzal az egyezséggel is, miszerint az Észak-Írország és Nagy-Britannia közötti kereskedelemmel kapcsolatos konfliktusok rendezését London és Brüsszel egy forró drót felállításával igyekszik megkönnyíteni. Az ügyben illetékes brit kormányzati ember, Michael Gove kabinetfőnök és uniós biztos, Maros Sefcovic természetesen tudja egymás telefonszámát, így a hidegháborús megoldás és szóhasználat jól mutatja, hogyan mérgesedett el az Egyesült Királyság és az EU viszonya a britek január eleji de facto kilépése óta - véli Robert Shrimsley, a Financial Times (FT) belpolitikai szakírója.

Az analógia azonban pontatlan, ugyanis nem két azonos fél viszonyáról van szó, mint az USA és a Szovjetunió esetén, hanem egy aszimetrikus kapcsolatról, amelyben az Egyesült Királyság a kisebb szereplő. A brexiterek annak idején egyebek mellett azzal érveltek a kilépés mellett, hogy az EU apparátusa bürokratikus és arrogáns. Eljött az idő, hogy bebizonyosodjon, ebben igazuk volt. Semmi sem mutatja ezt jobban, mint hogy az EU visszautasítja egy átfogó megfelelőségi megállapodás aláírását a londoni kormánnyal a pénzügyi szolgáltatások terén. Ebben az egyezségben a felek elismernék, hogy pénzügyi szabályozásuk összhangban van, ezért a szektor vállalatai akadálytalanul tevékenykedhetnek egymás piacán.

QP | Quality Placement

Keserű ébredés

London eddig bízott abban, hogy egy ilyen egyezséget gyorsan tető alá hozhatnak, ami elemi érdeke a brit félnek, lévén a londoni City cégei fizetik be a legtöbb adót a költségvetésbe a gazdasági ágazatok összehasonlításában. A mostanában Brüsszelben járt miniszterek azonban úgy látják, rosszak a kilátások. A kormányzó konzervatívok egyik képviselője szerint az Európai Központi Bank felügyelői íróasztaltól íróasztalig haladnak, hogy kiderítsék, milyen üzletet lehet még elcsatornázni Londonból az unió egyik pénzügyi központjába.

Az EU területeket szerez, azt a stratégiát követi, hogy annyi gazdasági aktivitást próbál átterelni a kontinensre, amennyit csak tud, és még csak nem is nagyon titkolja ezt - ért egyet az előbbivel Sam Lowe, a Centre for European Reform kutatóintézet szakértője. Szerinte az EU-nak nem igazán érdeke, hogy megkösse a megfelelőségi egyezményt.

Halvány ellenérvek

Lehetnek olyan vélemények, amelyek szerint nincs miért izgulni. Emellett szól, hogy a City mögött tőkehegyek állnak, amelyekre támaszkodva az ottani vállalatok kibírnak némi veszteséget. Az EU-ban nem emelkedett fel egyetlen egyértelmű rivális pénzügyi központ Londonnal szemben és az elvesző üzletek egy része legfeljebb szimbolikus jelentőségű. A szimbólumok azonban sokat mondanak - véli az FT publicistája. Ahogy egy elemző mondta, ezek egy irányba mutatnak, mégpedig abba, hogy a vártnál is gyorsabban áramlik át minden a szigetországból a kontinensre.

A 2016-os függetlenségi népszavazáson a brexiterek jelmondata az volt, hogy "Vegyük vissza az irányítást!" A dolog azonban úgy áll, hogy ami a pénzügyi szolgáltatásokat illeti, a britek éppen most veszítik el az irányítást. És mivel az EU-brit kereskedelmi megállapodást 2020 végén megkötötték, már azzal sem zsarolhatják az uniót, hogy ha nem kapnak engedményt a pénzügyi szféra terén, akkor ők sem adnak más területeken. Egy vezető tory politikus nemrég azon dohogott, hogy az egyezségről szóló vita jelentős részben a halászati jogok körül forgott, miközben nem adtak kellő hangsúlyt a költségvetési bevételek tíz százalékát adó pénzügyi szolgáltatásoknak.

Kétségbeesett ötletelés

A kormány most azon törheti a fejét, hogyan tegye az eddig versenyképes Cityt versenyképesebbé. Gondolkodnak a szolgáltatási díjak csökkentésének lehetőségén, illetve azon, hogy lehetővé tegyék a kétszintű részvénystruktúrát az olyan vállalatoknak, amelyek vezetősége szeretné a kezében tartani a cége irányítását. Szóba jöhet a vezetői bónuszok EU-ban alkalmazott korlátjának eltörlése és a adókedvezmények adása, ám ezeket nem biztos, hogy jó néven venné az "istenadta nép".

A kapkodás a gyengeség jele. Éppen az történik, mint az előadóművészek eseten, akik európai szereplését rettentően megnehezítették, miután a londoni kormány a kereskedelmi tárgyalások során nem fogadta el az EU ajánlatát, miszerint a felek adjanak az egymásnál dolgozni szándékozóknak automatikusan 90 napos ideiglenes munkavállalási engedélyt. Jaj, csak nehogy könnyen munkát vállalhassanak a szigetországban az EU polgárai! London látva, hogy ezzel saját oldalán okozott a művészek körében heves tiltakozást kiváltó galibát, újra napirendre venné a kérdést. A gond csak az, hogy a korábbi uniós ajánlatnál aligha számíthat jobbra.