Dúl a magyar-román gázháború

Romániában úgy látják, hogy Magyarország "le akarja nyúlni" az új fekete-tengeri lelőhelyen kitermelendő gázból exportra jutó mennyiséget.
Barabás Júlia, 2018. július 12. csütörtök, 06:20
Fotó: Shutterstock

Kisebb magyar-román diplomáciai csörtét okozott az elmúlt napokban a Fekete-tengeri földgáz, amelynek kitermelése várhatóan jövőre kezdődik  - írta a Maszol. Először Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter bírálta Romániát, amiért késlekedik az offshore törvény elfogadásával, valamint a gáz szállítására szolgáló, Bulgáriát, Romániát, Magyarországot és Ausztriát összekötni hivatott BRUA vezeték építésével.

Megszólalt Terhes Kristóf, a Mol-csoporthoz tartozó földgázszállító FGSZ Zrt. vezérigazgatója is, hangsúlyozva, hogy a tengeri lelőhelyről származó gáz exportja elsősorban Románia érdeke. Liviu Dragnea szociáldemokrata pártvezér erre azt mondta: a Fekete-tengeri földgázból többet profitálna Magyarország, mint Románia.

Lenyelik a magyarok

A mostani pengeváltásnak volt már egy felvonása februárban, amit az indított el, hogy Szijjártó kijelentette, a magyar cégek teljes egészében lekötötték az exportra szánt évi 4,4 milliárd köbméteres gázmennyiséget. Emiatt az ellenzék a nemzeti érdekek elárulásával vádolta meg a kormánykoalíciót.

Az Orbán-kormány nem is rejti véka alá, hogy megtartaná magának a gázt, ugyanis nem hajlandó megépíteni a BRUE Magyarországot az ausztriai baumgarteni elosztó állomással összekötő szakaszát, amelyen keresztül az eljuthatna Nyugat-Európába.

A Fekete-tenger kontinentális talapzatában egy 100 milliárd köbméteresre becsült lelőhely rejtőzik, melyet az OMV, illetve a világ legnagyobb kőolajipari vállalata, az amerikai ExxonMobil fog kitermelni.

A fotó forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Czirok_a_gasztroblogger, 2018.07.12 17:15

A tranzitország keresztbe teszi a lábát... Pont mint Ukrajna az orosz gáznak...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2018.07.12 11:37

Ez a veszekedés megint a seggbuta, tudatlan, pénzéhes, mohó politikusok miatt van. Orbitális hülyeségeket beszél ez a Liviu Dragena. A lehető legrosszabb, ha érzelmek szólnak bele a business-be.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html