Erős kijelentést tett Emmanuel Macron

A francia államfő "tisztánlátásra" és "ellenállásra" szólított fel a "nacionalista lepra" erősödésével szemben, amely miatt a jelenlegi európai politikai helyzet őt a két világháború közötti időszakra emlékezteti.
K. Kiss Gergely, 2018. november 1. csütörtök, 14:56
Fotó: AFP

"A félelmek, a nacionalista befelé fordulás és a gazdasági válság következményei miatt megosztott Európában szinte módszeresen látjuk megjelenni mindazt, ami az első világháború utáni Európa életét meghatározta az 1929-es válságig" - mondta a francia elnök az Ouest-France című francia regionális lapban csütörtökön megjelent interjúban. "Józanul, tisztán kell látni, tudni, hogyan tudunk ellenállni demokratikus és köztársasági erőt képviselve" - idézi az MTI.

Emmanuel Macron - az első világháborút lezáró fegyverszünet századik évfordulóján, november 11-én Párizsban, csaknem hatvan állam- és kormányfő részvételével rendezendő ünnepség előtt -vasárnaptól egy héten át 11 kelet- és észak-franciaországi megyében végiglátogatja a legfontosabb első világháborús emlékhelyeket.

A körút során a köztársasági elnök saját bevallása szerint "nem egyszerűen szembe akar nézni a történelemmel". "A megemlékezésen túl szeretném megérteni ennek a történetnek a tanulságait. Ez ünnepi, emlékezési és a jövőnek szóló üzenet" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy "szuverénebb és multilaterálisabb Európára" van szükség.

"Európa veszéllyel néz szembe: a nacionalista lepra miatti szétesés és a külső hatalmak közti hánykolódás veszélyével. Azaz azzal a veszéllyel, hogy elveszti szuverenitását. Ami azt jelenti, hogy biztonsága az amerikai döntésektől és azok változásaitól függ, Kína egyre inkább jelen van az alapvető infrastruktúráiban, Oroszországot időnként megkísérti a manipulálás, a nagy pénzügyi érdekek és a piacok pedig sokszor nagyobb helyet foglalnak el, mint amit az államok képesek betölteni" - mondta a francia elnök.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

MLB2018, 2018.11.03 09:09

@lordofearth: öreg! Először próbáld már meg értelnezni amit írtam, aztán arra reagálj. Már mondtam a zana elvtársadnak is, h azért felelek amit írtam nem azért amit abból egy hülye megért.
Egyébként meg soha nem szavaztam orbánra, jóskapista.
Annak idején a deivizahiteles szerződésedet is kb ennyi ésszel írtad alá, amivel egy életre megszopattad a saját családodat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lordofearth, 2018.11.03 08:24

@MLB2018:
Mennyi EU-s pénzt szereztél Orbán szervezetétől???? Vagy Mészáros pajtájában jöttél a világra?? Aki Orbánra szavaz, az a génhibás, selejtes, torz gondolkodásra adja le voksát. Orbán egy tank lánctalpa alá való, legalább 10x kivasalva. Ez nem "libsi" gondolkodás, hanem a dolgok reális, természetes megközelítése. Macron jól látja az EU-ra belülről közelítő veszélyt. Az orbáni tolvaj politika szétver mindent.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2018.11.03 00:18

@MLB2018: "amíg egészséges"

Rég nem az egyébként, a csüngő has, a kóros elhízás, a kizárólag papirosról, tétován fölolvasott szövegek mutatják az erős, napközbenre is fölírt, szedáló nyugtatók hatását. De abban igazad van, hogy a zana-féle, még közveszélyesebb elmebeteg liberálmórickák tartják hatalomban a szerencsétlent, nélkülük már rég leváltották/megpuccsolták volna.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

katolikus, 2018.11.02 16:24

A franciák 1789 óta mély dekadenciában élnek, eltekintve Napóleon rövid tündöklésétől. Ott már 250 éve tombol a jakobinus-kőmíves elmebaj. Nálunk, meg a németeknél szokás lenácizni a hazáért harcolt és elesett nagyapákat, ott már az ük-ük-ükapák is f.szkalapok voltak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.11.02 16:03

Az igazság az, hogy a kalandozó hordák számára jön a modern Augsburg. Ott valaki megkapta a méltó büntetését!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html