Az ír központi statisztikai hivatal közzétette Írország 2021 januári export és importadatait. Ez alapján az sem tűnik merész megállapításnak, hogy az Egyesült Királyságból származó import gyakorlatilag beszakadt.

Az átlagosan 65 százalékos csökkenésben a legnagyobb mínuszt az élelmiszerek és az élő állatok (75 százalék), valamint az ásványi tüzelőanyagok (71 százalék) importja produkálta; az exportban a legnagyobb visszaesést, több mint 50 százalékot a gépek és szállítóeszközök (értéke) csökkentette. De az élelmiszerek és élő állatok Egyesült Királyságba való kivitele is visszaesett, mindkettő nagyjából egyharmadával.

QP | Quality Placement

Az eredményeket nemcsak a brexit utáni kereskedési megállapodások, illetve a korábbi kereskedői készletezések magyarázzák, de a Covid-19 is hatással van a két ország kereskedelmére, és az is, hogy az írek egyre több esetben találtak a brit termékeket helyettesíteni képes európai uniós alternatívát.

Az adatokat kommentáló vezető elemző, Orla McCarthy azt mondta a TransInfonak, hogy az átlagnál rosszabb adatokra számítottak ugyan, de arra, hogy ilyen nagy ugrás lesz a brexit a sötétbe, arra nem. Az ír export összességében 12 százalékkal csökkent, a teljes import értéke pedig az ötödével lett kevesebb.