A válság óta nem látott visszaesés jön az autóiparban

Az európai autóeladások a válság előtti szintre eshetnek vissza, míg Kínában az értékesítések nem a várt ütemben növekedhetnek. Az Egyesült Államok autógyártói - mint a GM, a Ford és a Chrysler - pedig Donald Trump kereskedelmi háborúja miatt bukhatnak óriásit, mivel eddig kínai eladásaik növekedésével számoltak. Észak-Amerikában megugrottak a hiteltörlesztők és a vámok miatt drágábbak lettek az autók is - írja elemzésében a SafeHaven befektetési szakértője, Alex Kimani. Ha a járműipar beszakad, az kárt okozhat a magyar gazdaságnak.
Szabó Dániel, 2018. szeptember 1. szombat, 09:04

Miután 2016-ban 17,5 millió darabra emelkedett az Egyesült Államokban az újautó-eladások száma, most afelé tart, hogy a második egymást követő évben csökkenjen az értékesítés. Ez több okra vezethető vissza: a legfontosabb, hogy Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államok gazdasági érdekeire hivatkozva kereskedelmi háborúba kezdett Kínával, majd lényegében az egész világgal.

Első lépésben Trump a járműipar fontos, az elmúlt években amúgy is sokat dráguló alapanyagaira, a külföldről érkező acélra és az alumíniumra vetett ki 25 százalékos védővámokat, végül a hadakozásban beígérte, hogy az autóimportot is behozatali teherrel sújtja majd. A járműipari cégek így magasabb előállítási költségekkel kezdtek számolni az USA-ban, valamint az értékesítők az újautó-áraknál kalkulálnak drágább eladásokkal - derül ki a Safehaven cikkéből.

A helyzetnek az sem tesz jót, hogy az amerikai központi bank, a Fed kamatemelési ciklusba kezdte, amely egyrészt erősíti a dollárt, másrészt kihatott a hitelekre is. A megugró alapkamatok ugyanis magasabb törlesztőrészletekhez vezetnek, valamint az inflációt is beindították, így összességében kevesebben döntenek az új autók megvásárlása mellett.

A tervezett autóbehozatali vámok pedig az európai gyártókra is kihatnak, akik azzal számolnak, hogy a dráguló kocsikat kevesebben veszik majd meg. Ez pedig a termelés visszafogását is eredményezheti, hogy legalább a költségeken spóroljanak.

A portál elemzésében idézi Charlie Chesbrough-ot, a Cox Automotive vezető közgazdászát, aki szerint a vevők egyre inkább a használt autók vásárlása felé fordulnak az USA-ban. Itt nagyszerű ajánlatokat találnak, mert a megugró törlesztők miatt sok lízingelt járművet adnak vissza, ahol a fogyasztók széles választékot találnak, így alig használt autók között találhatnak jobb és olcsóbb alternatívákat.

Nagy a baj Európában is

Az EU becslése szerint az USA által, valamint az azokra válaszul kivetett uniós vámok a felére csökkentik majd az Egyesült Államokban az autók és autóalkatrészek behozatalát. Ez pedig legalább 180 ezer amerikai munkahely elvesztéséhez vezethet. A tengerentúlon 294 milliárd euró értékben importáltak autókat és alkatrészeket tavaly, 58 milliárd eurónyi termék pedig az EU-ból származott. Az Egyesült Államok az EU-s járművek legnagyobb importőre, az autók pedig a régió exportjának egyötödét alkotják.

Európának is fájnak a Trump által kivetett vámok, de eleve nem volt jó állapotban az autópiac. A mostani becslések szerint az újautó-kereslet Európában várhatóan már az idén a recesszió előtti szintre esik vissza. Összességében ez még messze nem okoz veszteségeket a gyáraknak, de a profitjuk mindenképpen csökken, ami miatt a befektetőknek nem annyira lehetnek vonzók a nagy márkák részvényei.

Ehhez jön még hozzá a brexit is: az Egyesült Királyság kilépése körüli bizonytalanságok, valamint a brit gazdaság alulteljesítése miatt már idén júliusban 11 százalékkal kevesebb, alig 955 ezer darab autót gyártottak az országban (igaz 2017-ben még rekord fordulaton pörgött a szigetország autóipara). A belföldi kereslet pedig 35 százalékkal esett vissza - írja a Guardian a Society of Motor Manufacturers and Traders (SMMT) jelentésére hivatkozva.

A legjobban az amerikai gyártóknak fájhat a lépés

Eközben Kínában az újautó-eladások száma 5,3 százalékkal 1,59 millió darabra csökkent júliusban az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi feszültségek miatt. A teljes éves előrejelzések még mindig 1,2 százalékos növekedést mutat, de ez jelentős lassulás, a 2016-os 13 százalékos és a tavalyi 2,1 százalékos eladásbővüléshez képest.

Kína a világ legnagyobb autópiaca, ahol tavaly 28,6 millió új autót értékesítettek. Nem meglepő, hogy az amerikai gyártók komolyan terveztek az elmúlt években az országgal. Viszont ennek abban a pillanatban lőnek, ha Peking válaszul Trump kereskedelmi korlátozására kiveti a maga büntetővámjait: az USA-ban épített járművekre 40 százalékos behozatali terhet rónának ki.

A legfontosabb amerikai autógyártók, köztük a Ford és a Fiat Chrysler Automobiles már most is több autót értékesítenek a kínai piacon annak érdekében, hogy csökkentsék függőségüket az észak-amerikai értékesítésektől. Ez viszont a vámok miatt a jövőben jóval nehezebb, vagy lehetetlen lenne. Az európai piac már említett visszaesése pedig valószínűtlenné teszi, hogy ott találjanak maguknak új vevőket, főként úgy, hogy a csúcsnak számító 2016-os évben is szenvedtek a nyereségességgel az öreg kontinensen.

A helyzet már szörnyű - minden jelentős amerikai gyártó júliusban jelentős eladási visszaesést mutatott, melyet a Nissan Motor nagymértékben 15 százalékos visszaesése vezetett be. Nem is meglepő, hogy már szinte mindegyik gyártó spórolásba kezdtek: főként a különböző vásárlási ösztönzőkre (például eladási kedvezményekre, luxus felszereltségre, jótállási szolgáltatásokra) fordított keretüket vágják vissza. Pedig 55 hónapja folyamatosan növelték az ezekre fordított kiadásaikat.

A fentiek alapján pedig elég egyértelmű, hogy az autóiparra - ha csak valami csoda nem történik - a 2008-as válságot idéző visszaesés vár. Bár a tarifákat még Trumpnak be kell vezetnie, a kár már megtörtént. Ahhoz pedig a jelek szerint késő van, hogy az olyan kereskedelmi megállapodások, mint a Mexikóval újrakötött NAFTA-egyezség, vagy az Angela Merkel német kancellárnak és Jean-Claude Junckernek megígért EU-s egyezmény ezeket helyrehozzák. Az elnök ráadásul hajthatatlan, egy másik tervével az amerikai autóipar versenyképességét is visszavetheti.

Ezt Magyarország is megérzi

A magyar gazdaság szakértők szerint veszélyesen egyoldalúan támaszkodik a járműiparra: a KSH tavaly év végi adatai szerint a 155 ezer dolgozót foglalkoztató ágazat adja a hazai GDP közel 5 százalékát, a feldolgozóipari kibocsátás több mint 30 százalékát, a termelés értéke pedig elérte a 25,3 milliárd eurót.

A gazdaság kitettsége az autóiparnak tovább növekszik, mivel a múlt hónapban a BMW is bejelentette, hogy új üzemet épít Debrecen mellett. A befektetés összértéke mintegy 1000 milliárd forint. Csath Magdolna közgazdász már akkor arra figyelmeztetett, hogy "a BMW-gyár üzembe állásával az autóipar részesedése az exportból akár negyven százalékra is emelkedhet, ami azért veszélyes, mert bármi történik a világpiacon, azt azonnal megérzi az autóipar." A magyar gazdaság pedig már jelenleg is annyira függ a járműgyártóktól - amikor 2016 nyarán hosszabb időre leállt a győri Audi és a szentgotthárdi Opel üzemeiben a munka, a magyar ipari termelés majd 5 százalékkal zuhant vissza.

A fotó forrása: Spencer Platt/Getty Images/AFP.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Kiss.tamas@kissti.hu, 2018.09.01 13:41

Az 5 %-os autóipar miatt aggódni enyhe túlzás. Egyébként mit is ad Magyarországnak az autóipar, csupán munkahelyet, amiből most többlet van!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lordofearth, 2018.09.01 13:37

@europeer:
Tökéletesen igazad van!! Az autóipar maga a mafia, a bankokat meg ismerjük. Bűnözők gyűlekezőhelye. Gondolatban köptem egyet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lordofearth, 2018.09.01 13:30

Eszembe jutott Orbán paraszt Felcsutról. Stadionok, atomerőmű és autóipar. KI ennek a faszkalapnak a tanácsadója????
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2018.09.01 10:05

Aki egy lábon áll, az könnyen felborulhat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Suzywong, 2018.09.01 09:59

ha visszaesik a magyarországon gyártott autók iránti kereslet , az inkább csak papíron rossz a magyar gazdaságnak, mivel 1-2 év recesszió miatt nem küldik el a dolgozókat a cégek ,csak a repatriált profitjuk csökken.

tehát a magyar gdp visszaesik, de a gni nem.

ez is jól mutatja, hogy nem a gdp-t kellene figyelembe venni hanem a gni-t.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html