Elon Musk, aki tavaly ősszel 44 milliárd dollárért vásárolta meg a Twittert, korábban már bejelentette, hogy új logót és nevet kap az oldal, hétfőn este pedig hivatalosan is megtörtént a váltás - ahogy erről a vállalkozó is beszámolt posztjában.

 

Az ,,X" mint név és logó ugyanakkor a Reuters cikke szerint problémás lehet, mivel a Meta és a Microsoft is rendelkezik olyan jogvédett szellemi termékkel, melynek épp ugyanez a neve. Josh Gerben ügyvéd szerint borítékolható, hogy a Twittert perelni fogják emiatt. Hozzátette, az Egyesült Államokban mintegy 900 jogvédett terméket jegyeztek be ezzel a névvel. A Microsoft 2003-ban, a Meta 2019-ben jegyeztette be saját szellemi termékeként az ,,X" nevet. Gerben szerint ugyanakkor az ő részükről nem számíthat perre Elon Musk mindaddig, amíg a brand méltányosságát nem sérti meg az új névvel. 

Megugrott a Dogecoin árfolyama Musk húzására

24 óra alatt 450 százalékos növekedést produkált Elon Musk kedvenc kriptovalutája, a Dogecoin, miután a vállalkozó a közösségi platform névváltoztatása mellett egy aprócska módosítást végzett a biojában: belecsempészte a kriptovaluta logóját -szúrta ki a Benzinga.

A kriptoközösségben azért sem maradt a változás észrevétlen, mert már korábban felmerült a közösségi platform és a kriptovaluta integrációja. Elon Musk pedig korábban többször is nyíltan támogatta a Dogecoint, fluktuációkat okozva az árfolyamban az erről szóló bejegyzéseivel.

 

8,2 millió forintos Teslát gyártanának Indiában

A Tesla képviselői egy héten belül találkoznak India kereskedelmi miniszterével, hogy megvitassák egy olyan gyár építésének tervét, ahol a cég szerint egy teljesen új, 24 ezer dolláros (mintegy 8,2 millió forintos) elektromos autót állítanának elő – mondta a Reutersnek egy, az ügyet közvetlenül ismerő személy. Bővebben--->