A Fed monetáris döntéshozó testülete bejelentette, hogy nem változtat a 0,0-0,25 százalékos irányadó dollárkamat-sávon és folytatja a jelenleg havi 120 milliárd dolláros keretösszeggel végzett eszközvásárlási programját. A bejelentés megfelelt a piaci várakozásoknak - írja az MTI.

A döntés indoklásában a Fed leszögezte, hogy egyértelmű javulás tapasztalható a koronavírus-járvány által leginkább sújtott ágazatokban és a foglalkoztatási helyzet is kedvező tendenciát követ, a krízis előtti teljesítményt azonban még messze nem sikerült elérni és a gazdasági növekedési kilátásokat továbbra is jelentős kockázati tényezők árnyékolják be.

A Fed egyúttal jelezte, hogy a makrogazdasági mutatók és az inflációs cél közelítésében elért eredményekre már az idén, "a korábban jelzettnél valamivel hamarabb" megkezdheti az eszközvásárlási program keretösszegének a fokozatos csökkentését. Leszögezték azonban, hogy a bizottság továbbra is szoros figyelemmel követi a gazdaság javulásának a mutatószámait annak függvényében dönt a monetáris szigorítás megkezdéséről.

Az elemzői várakozásoknak megfelelő Fed-döntés gyakorlatilag hidegen hagyta az értékpapírpiacokat, a tőzsdei indexek a nap folyamán pozitív és negatív értékek között csekély ingadozást mutattak. A dollár viszont csekély árfolyamemelkedéssel nyugtázta a szigorítás közelgő megkezdéséről tett jelzést. A dollár-index 0,11 százalékos napi nyereséggel 92,53 pontra emelkedett. A hat legfontosabb nemzetköz fizetőeszközhöz viszonyított árfolyam alapján kalkulált dollár-index július elején ért el 93,14 ponton négy havi csúcsot a Fed korábban tett bejelentésének köszönhetően, hogy a jelentősen megemelkedett inflációs várakozások miatt előbbre hozhatja az idén a monetáris szigorítás megkezdését.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!