Az előző heti menetelést töretlenül folytatta a forint, és az elemzők már azt találgatják, hogy mikor lesz újra 370 forint egy euró – írja az Index.

Az európai tőzsdéken pozitív hangulat uralkodik, a BUX-index is pluszban zárta a hetet, a hazai blue chipek valósággal szárnyaltak. A nyersolaj ára már harmadik hete emelkedik, a földgáz ára viszont csökkent. 

Megnyugvás jött a bankpánik után

A bankpánik visszahúzódásával a forint is rögtön erősödni kezdett, és ezen a héten már messze maga mögött hagyta a korábbi rémálomszintet, a 400-as euró-forint árfolyamot. A hétfő reggelt már a 380-as szint körül kezdte a magyar fizetőeszköz az euróval szemben, és erős heti meneteléssel szombat délben már a 375-ös szint alá vert sátrat.

Sok függ az uniós forrásoktól

A következő időszakban az árfolyamot elsősorban az befolyásolja, hogy az Európai Unió folyósítja vagy visszatartja a hazánknak járó forrásokat. Az előbbi esetben erősödhet, míg az utóbbiban gyengülhet a forint. Szintén befolyásolhatják az árfolyamot az energiaárak, illetve a monetáris politika: egy túl korai kamatcsökkentés gyengíthetné az árfolyamot, míg egy kitolt lazítás erősíthetné azt.

AMENNYIBEN AZ UNIÓS FORRÁSOK VISZONYLAG RÖVID IDŐN BELÜL MEGÉRKEZNEK, AKKOR A 370-ES ÁRFOLYAM MINDENKÉPP ELÉRHETŐ, DE MÉG ENNÉL NÉMILEG TOVÁBB IS ERŐSÖDHET A MAGYAR FIZETŐESZKÖZ

– magyarázta Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető elemzője, akinek véleménye egybecseng Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője Indexnek tett korábbi megállapításaival, amely szerint a következő hetekben akár a 365-368-as tartományba is erősödhet a forint az euróval szemben, és így egyéves rekordra érne. 

A heti kereskedésben az euróval szemben számottevően javult a forint, a hétfői 380-as szintről szombat délre 374 forint 75 fillérre erősödött.

Régiós bajnok a forint

Idén a magyar deviza lehagyta a régiós versenytársakat. A forint csaknem 6 százalékos felértékelődésével szemben a változatlan árfolyamú lej és zloty, illetve a 2,9 százalékot erősödő cseh korona áll. A forint az év eleje óta szinte megállíthatatlanul tör előre, az év eleji 400-as szintről 375-ig erősödött.

Az erősödésben több tényező is szerepet játszik:

  • Az energiaárak az év eddigi részében markánsan csökkentek, ami javítja a folyó fizetési mérleg egyenlegét.
  • A 18 százalékos effektív kamat működik: bár ez a kamatszint világszerte is kiemelkedő, nagyban hozzájárult a fizetőeszköz erősödéséhez, és így az infláció letöréséhez.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!