A részvénypiac forgalma 12,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek elmondta, a hazai piacot cégspecifikus hírek mozgatták, a magyar tőzsdeindex emelkedését főként a Richter és a Mol segítette.

A gyógyszerpapír lélektani szintet tört át, amikor sikerült 5000 forint fölé kerülnie, emellett vásárlókat hozhatott az is, hogy a JP Morgan amerikai bankház 6300 forintra emelte a Richter célárát. A Mol esetében az utóbbi időben jellemző, hogy a 2800 forintos szintnél megérkeznek a vevők és "felpattannak" a részvények - jelezte a szakértő.

A Mol 40 forinttal, 1,42 százalékkal 2850 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,38 százalékkal 13 070 forintra csökkent, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,90 százalékkal 450 forintra nőtt, forgalma 329,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 115 forinttal, 2,31 százalékkal 5085 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3918,13 ponton zárt csütörtökön, ez 6,63 pontos, 0,17 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Európa vörösben

London kivételével csökkenéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön annak nyomán, hogy megszületett az új megállapodás az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeit rögzítő szerződésről a két fél között, ám korántsem biztos, hogy a brit parlament el is fogadja azt.

A londoni FTSE-100 mutató 0,20 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-index 0,12 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,42 százalékos mínuszban zárt. Milánóban 0,23 százalékkal, Madridban pedig 0,50 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,10 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,12 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,30 százalékkal csökkent.

Dél körül meredeken felíveltek a mutatók, miután Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit kormányfő bejelentette, hogy megszületett a megállapodás a rendezett brit kiválásról, sikerült egyetértésre jutni a bénultság fő okának számító ír-északír helyzet rendezésére szolgáló rendelkezésekről és a jövőbeli viszonyrendszerről szóló politikai nyilatkozat szövegéről is.

A reményeket azonban leforrázta, hogy a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője azonnal elutasította az egyezményt. A legnagyobb észak-írországi britpárti protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) - amelynek alsóházi szavazataira a kisebbségben kormányzó Konzervatív Pártnak szüksége van - szintén azt közölte, hogy a megállapodást jelenlegi formájában nem tudja támogatni. A brit parlament rendkívüli ülését szombatra hívták össze.

Emelkedik az USA

New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,08 százalékos, az S&P 500-as index 0,28 százalékos a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,29 százalékos pluszban állt az európai tőzsdezárás idején.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,01 százalékos mínuszban, 58,82 dolláron, a novemberi szállítású WTI pedig 0,62 százalékos veszteségben, 53,03 dolláron forgott fél hatkor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,22 százalékkal, 1497,25 dollárra nőtt.

Egy euróért 1,1126 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,51 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!