Ehsan Khandouzi iráni pénzügyminiszter márciusban a New York Times-nak adott interjúban egyenesen stratégiai jelentőségűnek titulálta a két ország kapcsolatát, egyúttal kiemelte a gazdasági együttműködés erősségét.

Az Irán által Oroszországnak eladott drónokat – a brit székhelyű, fegyveralkatrészek vizsgálatára szakosodott szervezet, a Conflict Armament Research (CAR) értesülései szerint – egy évtizedekkel ezelőtt illegálisan megszerzett német technológián alapuló motor hajtja, így Teherán lopott nyugati katonai technológiákra építve fejleszti fegyveriparát. Mindezt alátámasztja az oroszok által az ukrán hadszíntéren talált, korábban Iránnak átadott nyugati fegyverarzenál is.

A CAR szakértői megtalálták továbbá a nyugati országok által szankcionált Oje Parvaz Mado Nafar (a továbbiakban: Mado) nevű iráni cég jelzéseit, valamint a Mado által használt sorozatszámokat is a drónok motorjainak gyújtógyertyáin.

A Mado vállalatot azután építették fel Iránban, miután 2006-ban illegálisan beszerezték a német Limbach Flugmotoren cég által előállított drónmotorokat, majd ezt követően Yousef Aboutalebi iráni mérnök 2009-ben közölte, hogy cége új drónhajtóművet gyártott, végül megalapították a fent említett gazdasági társaságot.

Taimur Khan, a CAR Arab-öbölre fókuszáló elemzője szerint – bár próbálják eltitkolni a nagy nyilvánosság elől – az iráni drónok folyamatos finomhangolása és fejlesztése zajlik a háttérben, amelynek következményeképpen azok irányítási és célzó rendszere is egyre precízebbé válik. Véleménye szerint Oroszország jelenleg is kifinomult nyugati fegyvereket zsákmányol a harctéren, így a két ország közti katonai együttműködés fokozódhat a jövőben annak okán is, hogy a Shahed-136 típusú drónok eladásából szerzett pénzt Teherán valószínűleg a saját hadiiparába forgatja vissza.

Az oroszok ráadásul meglehetősen kedvező áron jutnak a jogellenesen megszerzett technológia útján gyártott iráni drónokhoz, így azokat előszeretettel használják az ukrán frontokon. Ukrán hírszerzési értesülések szerint Oroszország legalább 1700 Shahed-136 típusú drónt rendelt Irántól, melyek óriási gondot okoznak az ukrán légvédelem számára, valamint hatalmas károkat eredményeznek az ukrán infrastruktúrában.

Míg az EU kiterjesztette az Iránnal szembeni szankcióit az Oroszországnak szállított drónok miatt, addig Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyugati légvédelmi rendszerrel szedné le az orosz drónokat.

 

Nagy valószínűséggel kijelenthető azonban, hogy Irán a továbbiakban is másolni fogja a nyugati technikákat, s hogy Oroszország a jövőben – az Iránnal való jó együttműködését kihasználva – a saját dróniparát is fejlesztheti, miközben ezt követően is biztos vevője marad az iráni drónoknak is.