Átlagosan bruttó 800 ezer forint feletti fizetés érhető el a legjobban fizető állásokban ma Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ekkora munkabér az információ és kommunikáció területein, valamint a banki és biztosítási szektorban érhetők el.

Az álomfizetés ráadásul karnyújtásnyi távolságba került, mivel ezeken a területeken is érezteti hatását a munkaerőhiány.

A magas fizetés nem álom többé

A legjobban fizető ágazatokban is munkaerőhiányról számolnak be a foglalkoztatók. A statisztikai hivatal adatai szerint 3,2 százalék a betöltésre váró pozíciók aránya az információ, kommunikáció területein elérhető munkahelyeken belül. Országosan a harmadik negyedév végén 3700 munkavállaló jelentkezését várták a piaci szereplők.

Közel 3000 főt keresnek a pénzügyi és biztosítási területeken is. A keresetek átlagosan itt is bruttó 800 ezer forint felett alakulnak. A pozíciók 3,1 százaléka betöltetlen, ami szintén meghaladja a legtöbb ágazatban fellelhető üres álláshelyet.

A munkaerőigény természetesen nem minden területen jelentkezik egyformán:

a legkeresettebbek továbbra is az IT szakemberek, gyakorlatilag informatikai pályán ma már bárki el tud helyezkedni.

Ennek oka, hogy a hosszas képzéseket, tanulmányokat egyre inkább felváltják a modulalapú „betanított“ munkák.

Az IT szektor a legjövedelmezőbb

Az IT szakemberek iránti kereslet akkora, hogy sokan gyakorlatilag előképzettség nélkül is el tudnak helyezkedni. A cégek általában a felhasználói szintű ismereteket várják el, ezt követően saját, házon belüli képzéssel igyekeznek betanítani a jelentkezőket. Ezek a tanfolyamok ugyan legfeljebb csak egy elismerő oklevelet adnak, ugyanakkor a szükséges tudásra helyezik a hangsúlyt.


Az IT szektorban már a távolság sem jelent gondot: sok olyan pozíciót is meg lehet csípni, amelyet külföldi foglalkoztató hirdet, ám a munka az otthonunkban végezhető.

A piaci tapasztalatok is alátámasztják a hivatalos számokat. A Profession.hu saját adataira hivatkozva kiemelte: az IT terület egyik legjobban keresett és a legjobban megfizetett szakma Magyarországon akár a programozói-fejlesztői területet, akár az IT üzemeltetői-telekommunikációs állásokat nézzük. A portál adatbázisában csaknem ezer ilyen állás van meghirdetve, az ország egész területén.

A legtöbb ráadásul már home office-ban vagy hibrid munkarendben is végezhető, így a munkáltató és a munkavállaló közti távolság sem okoz már gondot.

Jelenleg is akkora az igény a szakemberekre, hogy már nem csak diplomával lehet elhelyezkedni, hanem rengeteg tanfolyam közül válogathatunk. A gyakorlati tudás sokszor többet ér, mint a megszerzett végzettség, így ha szeretnénk egy betonbiztos szakmát, ami jól fizet, érdemes belevágni akár a nulláról is az IT szektorban – összegezte az állásportál.

A pénzügyi területek is testközelbe kerültek

Pénzügyesekre mindig szükség van, ezt alátámasztja a több, mint ezer meghirdetett álláshely is. Meglehetősen keresettek a szakképzések is a területen, de a rövid idő alatt elvégezhető gyorstalpalók is egyre népszerűbbek.

A jó fizetés és a home office kéz a kézben járhat
A jó fizetés és a home office kéz a kézben járhat
Kép: Pixabay

A tapasztalatok szerint sokan választják második karrierjükként ezt a területet, mert nagyon rövid idő alatt betölthetnek olyan állásokat, mint a könyvelő, a bérügyintéző vagy a társadalombiztosítási ügyintéző.

Valós alternatíva a szakmunka és a vállalkozás

A különböző szakmákban is súlyos a munkaerőhiány, amely felhajtotta az elmúlt években a kereseteket. A legjobb fizetések a villamosenergia ágazatban érhetők el, az ágazatban az átlagkereset megközelíti a bruttó 700 ezer forintot.

Azoknak is érdemes valamilyen szakmát választaniuk, akik pályaváltásra készülnek például azért, mert vállalkozóként szeretnének boldogulni.

A tapasztalatok szerint havi egymillió forintos álomfizetés alkalmazottként már nehezen érhető el, ugyanakkor a sikeres vállalkozók ennél jóval nagyobb havi bevételt is realizálhatnak.

Fontos, hogy a tudásukat mindig fejlesszék, és olyan területen vágjanak bele a szabadúszó létbe, ahol piaci rés van, esetleg olyan innovatív, piacképes ötletük van, amely biztosan jövedelmező lehet.

A hivatástudat sokszor többet ér, mint a fizetés

A legrosszabbul fizető szakmák továbbra is a szociális ágazatban, az egészségügy egyes területein és a turizmus-vendéglátásban találhatók. A KSH szerint a szociális ágazatban a legalacsonyabb a bruttó átlagkereset, átlagosan bruttó 373 ezer forint.

A szociális munkásként, vagy betegápolóként dolgozók ugyanakkor elsősorban nem a megélhetést látják szakmájukban, hanem a hivatástudatuk, tenni akarásuk erős, ezért pedig vállalják adott esetben a több műszakot vagy a plusz munkát.

A statisztikai hivatal szerint

a legjobban és a legrosszabbul fizető ágazatok között 2,5-szeres a különbség, vagyis több mint kétszer annyit keres átlagosan egy kezdő informatikus, mint egy szociális gondozó.

Csökkennek a különbségek

Az igazi eltérés ugyanakkor nem szakmák szerint mutatkozik meg, hanem a beosztásban. Egy több éve jó teljesítményt nyújtó, adott esetben középvezetői beosztásban dolgozó alkalmazott fizetése az egyébként alacsony bérezésű kereskedelemben már eléri egy informatikus fizetését.

Az idei évben folytatódott a különbség csökkenése a fizetések között. Ennek oka, hogy a magas keresetűeknek évek óta kisebb mértékben emelkedik a bére, mint a minimálbér vagy a garantált bérminimum összege.

Az adatokból az is kiolvasható, hogy a fizikai munkakörökben dolgozók keresete jóval gyorsabban zárkózik fel a szellemi munkakörökben dolgozókéhoz, mint akár tíz évvel ezelőtt.

Ez a folyamat a közszféra területein dolgozóknak jelent hátrányt, mivel a bértáblák és életpályamodellek sokszor nem képesek követni a piaci folyamatokat.

A versenyszféra pedig a szakemberek megtartására rendezkedett be, a munkaerőhiány és a fluktuáció kezelése immár komoly versenyképességi tényezővé vált.