Jövő héten indul a babaváró hitel: itt van minden, amit tudni kell róla

Önerő lehet a lakáshitelnél, ki lehet vele váltani a régi hiteleket, és érdemes is, hiszen kamatmentes, sőt ha jönnek a gyerekek, a tartozás egy részét el is engedik.
Herman Bernadett, 2019. június 27. csütörtök, 10:55
Fotó: Napi.hu

Ahogy azt Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke már kedden beharangozta, szerdán este megjelentek a Magyar Közlönyben azok a rendeletek, amelyek még vonzóbbá és még több csalás számára elérhetővé tehetik a babaváró támogatást. Az egyik fontos fejlemény, hogy a július 1-31. között született babák után is elengedik a hitel kamatát, akkor is, ha még magát a szerződést a gyerek születéséig az adminisztráció elhúzódása miatt nem tudták megkötni. Ha a babaváró támogatás igénylésüket beadták a bankban, akkor már jogosultak lesznek a különböző támogatásokra.

Tízmillió kamatmentesen

A hitel fő paraméterei a következők. Olyan házaspárok kaphatják meg, ahol a feleség életkora 18-40 év között van, legalább az egyik házas fél 3 éve tb-jogosult, vagy ugyanennyi ideig, vagy ideje felsőoktatási tanulmányokat folytat vagy folytatott, legalább az egyik házastárs az első házasságában él, mindkét fél Magyarországi lakcímmel rendelkezik, az igénylők köztartozásmentesek és büntetlen előéletűek.

A kölcsön összege maximum 10 millió forint lehet, a futamideje 20 év, a törlesztőrészlet pedig maximum havi 50 ezer forint. A kamatmentességhez egy gyereknek kell születnie öt éven belül, ezt követően három évre fel lehet függeszteni a törlesztést. Ha még egy gyerek születik, akkor a fennálló tartozás 30 százalékát elengedik, ha három gyerek születik, akkor pedig a teljes tartozást lenullázzák. Ha nem teljesül a gyerekvállalási cél, akkor kamatostól kell visszafizetni a hitelt.

A büntetőkamat az ötéves állampapírok aukciós hozamához igazodik, annak 130 százaléka plusz öt százalékpont. Jelenleg az állampapírhozam 2,1 százalékos, vagyis 7,73 százalékos lenne a büntetőkamat.

Önerő is lehet

Aki tudja, hogy gyereket vállalna, annak a kamatmentes hitelt vétek lenne kihagyni. Aki lakásvásárlásra vagy építkezésre is készül, annak meg különösen. A babaváró hitel ugyanis 75 százalékban beszámítható önerőnek egy lakáshitel mellett. Vagyis aki felveszi a maximális 10 millió forintos hitelt, 7,5 millió forint önerővel rendelkezik majd.

A Bankmonitor kiszámította, mit is jelent ez a gyakorlatban. A mai előírások értelmében a bankok a megvásárolt ingatlan értékének legfeljebb 80 százalékáig nyújthatnak hitelt. Egy 20 millió forintos lakás esetében tehát maximum 16 millió forint hitel folyósítható, ezen felül 4 millió forint önerővel (saját megtakarítással, vagy esetleg vissza nem fizetendő családok otthonteremtési kedvezményével - csokkal) kell a családoknak rendelkeznie.

Nagyobb lakásra telik majd

A babaváró megjelenésével ez lényegesen változik. Mivel a babavárót akár teljes egészében el is engedhetik a jövőben, ha megfelelő számú gyerek születik, részben önerőként is beszámítható. A Bankmonitor példaként egy 45 millió forintos lakás megvásárlását említi. Ott elvileg minimum 9 millió forint önerő kellene, ebből 7,5 milliót a babaváró hitelből is előteremthet a házaspár, akinek így már csupán 1,5 millió forint saját megtakarításra van szüksége. Egy 37,5 millió forintnál olcsóbb lakás megvásárláshoz pedig egyáltalán nem lesz szükség valós önerőre, ha megkapják a 10 millió forintos babaváró hitelt.

A Bankmonitor ugyanakkor figyelmeztet: a jogszabályi maximumok csak lehetőségek. A bankok - saját döntésük értelmében - szigorúbb szabályokat is alkalmazhatnak. A hitelminősítés minden esetben a bank önálló jogosultsága. Lehetnek olyan hitelintézetek, amelyek nagyobb önerőt várnak majd el.

Budapest hátrányba kerülhet

Az MNB már többször jelezte, hogy indokolatlanul magasnak tartja a budapesti ingatlanárakat, azt is mondták már jegybanki vezetők, hogy ha túlfűtöttnek találják a fővárosi ingatlanpiacot, szigorúbb hitelfedezeti előírásokat alkalmaznak majd a budapesti ingatlanokra, vagyis nem lesz elég a 20 százalékos önerő.

A Bankmonitor szerint a bankok ezzel egyetértenek, és az értékbecslők is óvatosabban mérik fel a budapesti lakásokat, a vételárnál alacsonyabb lehet a becsérték, ezért a bankok kevesebb hitelt adnak, vagyis nagyobb önerőre lehet szükség.

Hitelkiváltásra is használható

Korábban felvetődtek olyan álhírek, hogy a bankoknak a Pénzügyminisztérium megtiltja, hogy drágább hitelek kiváltására használják az ügyfeleik a babaváró hitelt. Kiderült: ez vaklárma volt, ahogy az is, hogy a jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutatóba (jtm) sem kell beszámítani a kiváltandó hitelek törlesztőjét, ha az adós a babaváró támogatást hitelkiváltásra kéri.

Sőt még egy engedményt tett a kormány. Az elmaradásaikat rendező rossza adósok is megkaphatják a babaváró hitelt. A Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR, régebbi nevén BAR-lista) rossz adósként azokat a magánszemélyeket tartják nyilván, akiknek legalább 90 napja lejárt, a minimálbér összegét elérő tartozásuk van. Ha ezt rendezik, akkor is egy éven át még nem kerülnek le a banki feketelistáról. Aki aktív tartozással van fent a rendszerben, az továbbra sem igényelheti a babavárót, aki viszont már kifizette a kötelezettségét, nem kell megvárnia az egy évet, hogy jogosulttá váljon a kamatmentes hitelre.

Mindent érdemes kiváltani vele

A babaváró hitelből - ha a házaspár tudja, hogy teljesíteni fogja a kamatmentesség feltételeit, vagyis öt éven belül gyereket vállal - gyakorlatilag bármilyen hitelt megéri kiváltani vagy előtörleszteni. Egy 10 millió forintos, 5 százalékos kamatú lakáshitelnél az első évben 500 ezer forintnyi (havi 41,67 ezer forint) kamattehertől szabadulhat meg a család, egy 3 millió forintos 10 százalékos kamatú személyi hitelnél is 300 ezer forint (havi 25 ezer) a megtakarítás.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Katalin Kormos, 2019.06.27 16:21

Ha a jövő generációját is becsalogatják a banki adósságspirálba és a kölcsönbiznisz buktatóját verik el rajtuk (is), akkor tulajdonképpen a jövőjét éli fel az ország.
Kettő: azok a szűk rétegek, akik majd társadalmi biztonságuk és rokoni-baráti hátterük erejénél fogva, nagy önbizalommal igénybeveszik a babavárót (hogy miért nem kisdedváró vagy csecsemőváró, azt csak az idegen szellemiség tudhatja), tulajdonképpen nincsenek is rászorulva annyira arra a 10 millió forintra.
Ergo: sok csalódás, és kontraszelekció lesz a végeredmény (megint).
Sokkal jobb lenne, ha befejezné végre a gyámkodási ritusgyártást a (magán)állam! A holdudvar-építéssel egyetemben.
Így 70 év után, pont ideje lenne végre....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html