A Lidllel és a Tescóval háborúzna a kormány, miközben a plázákban március óta óriási a baj

Azonnali forgalmi adó csökkentést és bértámogatást kér a kormánytól a Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesülete (BBÉE). A csaknem 100 ezer munkavállaló érdekképviseletét ellátó egyesület a kormánnyal kezdeményezett tárgyalásokon azt akarja elérni, hogy az érvényben lévő szerződéseket a bérbeadók ne mondhassák fel, és tekintettel a rendkívüli helyzetre – határozott időre - csökkentsék a bérleti díjakat 50 százalékkal. Amennyiben a tárgyalások nem vezetnek eredményre, további boltbezárásokra és elbocsátásokra kell számítani a magyar kiskereskedelem egy jelentős szektorában – véli a BBÉE.
K. Kiss Gergely, 2020. december 7. hétfő, 12:25
Fotó: Pixabay

Miközben teljes gőzzel rámozdult a kormány és holdudvara a kiskereskedelem magyarosítására és a tervek között említették a külföldi kiskereskedelmi láncok kiszorítását is, egy igen jelentős magyar kereskedői kör március óta kilátástalan helyzetbe került és nem kap állami segítséget.

A bevásárlóközpontban üzemelő divatáru, egyéb érintett kiskereskedelmi és vendéglátóipari vállalkozások és munkavállalóinak megmentése érdekében kezdeményez tárgyalásokat a kormánnyal az iparági szereplőket tömörítő érdekvédelmi szervezet, a Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesülete (BBÉE).

A Covid-19 járvány miatt egymást követték a kiskereskedelem működését korlátozó kormányzati intézkedések. Emiatt - és az egyre súlyosbodó járványhelyzet miatt - folyamatosan csökkent az üzletek forgalma. A visszaesés mértéke éves szinten 40 és 60 százalék között lesz ebben a szegmensben. Mindeközben elszállt az euró árfolyama, ami az euróalapú bérleti díj fizetés miatt reménytelenül nehéz helyzetbe hozta a vállalkozásokat, több kiskereskedelmi lánc már kénytelen volt lehúzni a rolót. A bevásárló központokban üzemelő kiskereskedelmi egységek ma csaknem 100 ezer ezer embernek adnak munkát, a magyarországi bevásárlóközpontokban üzemelő divatipari vállalkozások éves árbevétele 2019-ben meghaladta a 250 milliárd forintot.

A BBÉT-t a kiskereskedelmi és vendéglátóipari vállalkozások és munkavállalóinak megmentése érdekében a következő 5 pontos javaslattal kezdeményez tárgyalásokat a kormánnyal.

  • A kormány csökkentse a forgalmi adót a ruházati, lábbeli-, és a többi érintett szektor cégeinek, melyeknek bevásárlóközpontban vannak a telephelyeik 2021. január 1-től, 15 százalékkal, legalább 18 hónapra.
  • A kormány támogassa a bérköltségeket úgy, hogy a bruttó bérek és a bérterhek 50 százalékát biztosítja a vállalkozásoknak támogatás formájában.
  • Az egyesület kezdeményezi a bérleti díjak 50 százalékos csökkentését 2020. szeptember 1-től 2021. május 1-ig.
  • Az egyesület kezdeményezi az euróban meghatározott bérleti díjak forintosítását 2020. március 1-től 2022. július 1-ig úgy, hogy annak alapja az elmúlt két év forint-euró árfolyam átlaga legyen.
  • Az egyesület díjemelési és felmondási moratórium kihirdetését kezdeményezi 2024. január 1-ig. Az egyesület ugyanakkor kezdeményezi a bérleti biztosítékok lehívásának megakadályozását is a vészhelyzet megszűnését követő második hónap végéig.

A BBÉE szakértőinek számításai szerint amennyiben a kormánnyal és a bérbeadókkal kezdeményezett tárgyalások nem vezetnek eredményre, további bolt bezárásokra és elbocsátásokra kell számítani.

A Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesületét 2020 szeptemberben jegyezték be. Az egyesület - kizárólag bevásárlóközpontokban működő - magyar tulajdonú, többnyire divatáru kiskereskedelmi és vendéglátóipari, valamint finomacélárut értékesítő vállalkozások érdekvédelmi szervezete.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

mpapa, 2020.12.07 23:14

Hol él ez a BBÉE? Ennyi év alatt nem ismerték ki a kormányt?
A kormánynak csak a NERtársak a fontosak, mert ők azok akik vissza is adnak. Majd ha a BBÉE vállalkozások csődbe mennek, akkor majd fillérekért átveszik azt a NERtársak. Ha pedig ezek a cégek már jó kezekbe lesznek akkor fog valami érdemleges történni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html