Új kkv-hitelprogramot jelentett be az MNB

A jegybank fix kamatozású növekedési hitelprogramot (nhp fix) indít 2019-ben a kis- és középvállalkozások hitelfelvételi lehetőségének további javítására, főként az alacsony kamatozású, hosszabb lejáratú hitelek elterjedése érdekében - közölte a Magyar Nemzeti Bank a honlapján kedden.
Szabó Zsuzsanna, 2018. szeptember 18. kedd, 17:35
Fotó: Shutterstock

A közlemény szerint az MNB 0 százalékos kamat mellett biztosít majd a hitelintézeteknek refinanszírozási forrást, amelyet azok maximum 2,5 százalékos kamatmarzs mellett hitelezhetnek tovább kkv-nak, új beruházások forint alapú finanszírozására. A program 1000 milliárd forintos kerettel indul - írja az MTI.

Egy vállalkozás maximum 1 milliárd forint hitelhez juthat majd a program keretében. A forinthitelek törlesztési ideje minimum három, maximum 10 év lehet. A hitel új beruházások finanszírozására igényelhető, a lízinget is ideértve. A szerződéses időszak 2019. január 1-jén kezdődik.

A kkv-hitelezés szerkezetén változtatnának

A közlemény szerint az új konstrukcióval az MNB-nek nem célja a bankrendszerben lévő likviditás mennyiségének növelése, mindössze a kkv-hitelezés szerkezetére kíván hatást gyakorolni. Az NHP fix keretében történt folyósításokból adódó többlet pénzmennyiséget az MNB a preferenciális betéti konstrukcióval kívánja lekötni (sterilizálni), melynek keretében az arra jogosult hitelintézetek alapkamaton helyezhetnek el betétet a jegybanknál.

A közleményben felidézik, hogy az nhp program korábbi három szakasza sikeresen javított a kkv-k hitelhez jutásában, miután a pénzügyi válság után jelentősen szűkült e cégek hitelhez jutási lehetősége.

Sikeres volt a korábbi próbálkozás

Az nhp 2013. június és 2017. március között teljesítette a kitűzött célokat: a kkv-hitelpiac helyreállítását és a gazdasági növekedés elősegítését. A program növelte és kedvező irányban befolyásolta a hitelállomány szerkezetét is, köszönhetően a hosszú, akár 10 éves futamidőre elérhető fix, alacsony kamatozású hiteleknek. A program keretében közel 40 ezer vállalkozás jutott finanszírozáshoz több mint 2800 milliárd forint összegben.

Az nhp harmadik szakaszával párhuzamosan az MNB 2016-ban elindította a piaci hitelprogramot (php), a piaci alapú - azaz jegybanki refinanszírozás nélkül megvalósuló - hitelezésre való gördülékeny visszaállás elősegítése, valamint a fenntartható gazdasági növekedés kkv-hitelezésen keresztüli biztosítása érdekében. A bankok 2016-ban és 2017-ben is jelentősen túlteljesítették a program keretében tett hitelezési vállalásaikat, így az sikeresen hozzájárult a hitelállomány növekedéséhez, annak szerkezetére azonban a jegybank értékelése szerint nem gyakorolt érdemben hatást, a hosszú, fix kamatozású hitelek aránya visszaszorult. A php 2018-ban még támogatja a kkv-hitelezés bővülését, de év végén lezárul.

Képünk forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK