A Szerbiai Gyermekorvosok Egyesülete és a Nemzeti Immunizációs Testület kidolgozott egy dokumentumot, amelyben javasolják a 12 és 15 év közötti gyermekek koronavírus elleni oltását a Pfizer vakcinájával - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó.

Az ajánlás főként azokra a gyermekekre vonatkozik, amelyek valamiért veszélyeztetettek, vagyis szív- vagy keringési, endokrinológiai, neurológiai, vérképzési vagy esetleg rákos betegséggel küzdenek. Ők ugyanis nagyobb eséllyel kapnak súlyos tüdőgyulladást illetve esetleg veszélyeztetheti az életüket a megbetegedés - mondta Jorgos Konstantinidis, az egyesület elnöke.

QP | Quality Placement

Az elhízott gyermekeknek is ajánlott a védőoltás felvétele, hiszen ők különösen veszélyeztetettek, viszont az asztmás gyermekek nem tartoznak ide. A megfigyelés szerint ugyanis a légzőszervi megbetegedésekkel küzdő gyerekeket nem veszélyezteti a betegség.

Emellett a gyermekorvosok javaslata az is, hogy a védőoltást az érintettek a gyermekorvosi rendelőkben vegyék fel, ahol egyébként a többi vakcinát is kapják, ne pedig az oltópontokon adják be nekik. Itt a gyermekorvosuknak is bele kell egyeznie a szúrásba. Az első körben csak a veszélyeztetett gyermekekre vonatkozó ajánlást kibővíthetik majd mindenkire.