Ursula von der Leyen kiemelte, hogy mit sem ér az Iraki Moszul megtisztítása az Iszlám Állam terrorszervezet dzsihadistáitól, ha a város lakossága éhezik. A védelempolitika és a fejlesztéspolitika ugyanannak az éremnek a két oldala, ezért a német koalíciós szerződésben rögzítették, hogy a plusz költségvetési bevételeket két területre, a védelmi képességek erősítésére és a nemzetközi fejlesztési együttműködésre összpontosítják, méghozzá egyenlő arányban.

Nem létezhet olyan munkamegosztás, amelyben az Egyesült Államok csak a katonai, védelmi tevékenységeket vállalja. Washingtonnak sem szabad elhanyagolnia a fejlesztéspolitikát, az ENSZ-et pedig nem gyengíteni, hanem erősíteni kel - tette hozzá.

A nemzetközi menekültválság megmutatta, hogy erősíteni kell az ENSZ menekültügyi főbiztosságát, élelmezésügyi programját és gyermekvédelmi szervezetét (UNHCR, WFP, UNICEF) - hangsúlyozta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.

Az Európai Unióról szólva nagy eredménynek nevezte az uniós katonai integráció, a közösség védelmi képességének fejlesztését szolgáló úgynevezett állandó strukturált együttműködés (PESCO) létrehozását. Hozzátette, hogy a közös külpolitikában is előrelépésre, egy "külpolitikai PESCO" kidolgozására és egy "közös stratégiai kultúra" elterjesztésére van szükség.

Hangsúlyozta, hogy az EU-s külpolitikában el kell mozdulni az egyhangúlagos döntéshozataltól a többségi döntéshozatal felé. Az olyan globális kihívások, mint a terrorizmus, a klímaváltozás és a szegénység, arra kényszerítik az EU-t, hogy "fokozza a tempót", ezért el kell kerülni, hogy egy vagy néhány tagország a vétójog révén gátolja mindazokat, akik együtt előre akarnak lépni.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg a konferencia második előadója, Florence Parly francia védelmi miniszter, aki kijelentette, hogy le kell számolni "a bürokrácia és a konszenzus önkényuralmával", mert az európai együttműködés "nem luxus, hanem szükségszerűség". A védelmi politikában meg kell teremteni az EU "stratégiai autonómiáját", vagyis képessé kell válnia arra, hogy a NATO-tól és az Egyesült Államoktól függetlenül, önállóan reagáljon, ha fenyegetés éri - tette hozzá.