Brexit: a parlament veszi a kezébe az irányítást

Megszavazta hétfő éjjel a londoni alsóház azt a módosító indítványt, amelynek alapján a képviselők saját kezdeményezésükre szavazhatnak a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszerét rögzítő, eddig kétszer nagy többséggel elvetett megállapodás különböző alternatíváiról.
Szabó Zsuzsanna, 2019. március 26. kedd, 00:19
Fotó: Getty Images

Az indítvány, amelyet a kormányzó Konzervatív Párt egyik tekintélyes alsóházi képviselője, Sir Oliver Letwin terjesztett be, gyakorlatilag kísérlet arra, hogy a parlament kivegye a kormány kezéből a brexitfolyamat irányítását, és maga próbáljon valamilyen alternatív brexitforgatókönyv mögé többséget felsorakoztatni, így igyekezve kitörni a jelenlegi patthelyzetből - írja az MTI.

Az indítványra - amelyet a parlamenti vita és a szavazás előtt Theresa May miniszterelnök nem támogatott - 329, ellene 302 képviselő voksolt.

A kimutatás szerint a beterjesztést 31 konzervatív képviselő is megszavazta, dacolva saját kormányával.

A szavazás közben derült ki, hogy a kormány egy újabb minisztere, Richard Harrington lemondott, mert nem volt hajlandó May iránymutatásának megfelelően szavazni. Később két másik miniszter is távozott.

A voksolás után a Brexit-minisztérium szóvivője "veszélyes precedensnek" nevezte a javaslat elfogadását, Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője pedig gratulált a Háznak - írja az hvg.hu.

Egy másik, munkáspárti módosítót 314-311-re elutasítottak. Ez azt fektette volna le, hogy a kormánynak egy héttel a brexit elhalasztott dátuma előtt szavazást kellett volna kiírnia arról, hogy akarnak-e a képviselők rendezetlen kilépést, vagy pedig inkább további hosszabbítást kérnek az EU-tól.

Az Egyesült Királyság az eredeti tervek szerint március 29-én távozott volna az EU-ból, ám mivel a brit parlament nem fogadta el az erről szóló megállapodást, a múlt heti EU-csúcson a tagországok vezetői hozzájárultak a halasztáshoz.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2019.03.26 13:41

Alea iacta est. Pénteken Brexit. Long live the Queen!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html