Mi lesz a Huweijel Magyarországon? - ezt mondja a miniszter

Németország nem politikai alapon hoz majd döntést a Huawei bevonásáról az 5G hálózat kiépítésébe - mondta Peter Altmaier német gazdasági miniszter pénteken. Csütörtökön Palkovics László innovációs miniszter pedig arról beszélt a Reutersnek adott interjújában, hogy Magyarország - Németországhoz hasonlóan - pragmatikus álláspontra helyezkedett a Huawei-vitában, azaz addig, amíg nem bizonyosodik be, hogy a kínai vállalat valós kockázatot jelent, úgy kezeli Magyarország, mint bármely más tech-céget.
Szabó Zsuzsanna, 2019. június 21. péntek, 20:55
Fotó: Getty Images

Németország nem politikai alapon hoz majd döntést a Huawei bevonásáról az 5G hálózat kiépítésébe, hanem annak alapján, hogy a hardverek és szoftverek megfelelnek-e a biztonsági előírásoknak - hangsúlyozta Peter Altmaier német gazdasági miniszter, miután pénteken Sanghajban találkozott Zsen Cseng-fejjel (Ren Zhengfei), a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat alapítójával.

Altmaier - az MTI szerint - leszögezte, minden vállalatot megillet, hogy a hatályos törvények és szabályozások alapján kezeljék, óvakodni kell az önkényes döntésektől ebben az esetben is. A találkozón, mely a Huawei kérésére jött létre, a német gazdasági miniszter elmondta: Németország telekommunikációjának biztonsága, az emberek adatainak védelme és a német törvények betartása mind kulcsfontosságú tényezők a döntésben.

Washington óva int az együttműködéstől

Miközben az Egyesült Államok és Kína között egyre elmérgesedik a kereskedelmi konfliktus, Washington óva inti szövetségeseit attól, hogy a Huaweit bevonják országaik 5G hálózatának kiépítésébe. Az Egyesült Államok ugyanis azzal vádolja a kínai óriásvállalatot, hogy Peking parancsára visszaélne a hálózatokon keresztül megosztott információval, és kémkedne a kínai kormánynak. A Huawei számos alkalommal visszautasította e vádakat.

 

Egy sötét trükkre jöttek rá a kínaiak? - ezt mondják amerikai szakértők

Az USA-Kína kereskedelmi háború keretében az 5G fejlesztéseknek is sikerült egy nagy pofont adnia az amerikai elnöknek azzal, hogy a Huawei ellen kemény szankciókat vezetett be és követel az USA szövetségeseitől is komoly kockázatokra hivatkozva. Miért tenné jobban az EU, ha felülvizsgálná a kapcsolatait Kínával és miért kellene óvatosabban barátkozni az ázsiai óriással?

 

Altmaier pénteken fejezte be három napos látogatását Kínában, ahol csütörtökön Liu Ho miniszterelnök-helyettessel is találkozott. A Hszinhua kínai állami hírügynökség tudósítása szerint a német gazdasági miniszter hangsúlyozta: Németország nagy jelentőséget tulajdonít a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének, és a német vállalatok komoly szándékot mutatnak a Kínával való együttműködésre.

Nincs bizonyíték

Csütörtökön Palkovics László innovációs miniszter is beszélt a Reutersnek egy interjújában a Huaweiről. Az Innovációs- és Technológiai Minisztérium tárcavezetője kijelentette, hogy Magyarországnak nincs semmi bizonyítéka arra, hogy a kínai telekommunikációs óriásvállalat eszközei biztonsági kockázatot jelentenének. Budapest pedig ösztönzi az 5G hálózatok fejlesztését - tette hozzá.

A Reuters emlékeztet, hogy Washington aggodalommal figyeli a Huawei terjeszkedését Lengyelországban és Magyarországon. Palkovics viszont a Reutersnek azt mondta, hogy Magyarország - Németországhoz hasonlóan - pragmatikus álláspontra helyezkedett a Huawei-vitában, miután még nem nyert bizonyítást, hogy a Huawei technológiája bármilyen kockázatot jelentene Magyarországra, úgy ahogy ezt alátámasztó adatokat sem láttak még.

Addig, amíg nem bizonyosodik be, hogy a Huawei vagy a Cisco vagy bármely más technológiai vállalat bármilyen kockázatot jelentene a közösségünkre, azaz Magyarországra, a NATO-ra vagy az EU-ra, addig mi úgy kezeljük a Huaweit, mint bármely más technológiát - hangsúlyozta a miniszter. A tárcavezető ugyanakkor azt is hozzátette: biztos abban, hogy ha nyilvánvalóvá válik a biztonsági kockázat, akkor Magyarország, mint a NATO tagja, ami kötelezettségvállalásokkal is jár, eleget fog tenni azoknak.

Nagy beruházó a cég Magyarországon

A Deutsche Telekom magyar leányvállalata, a Magyar Telekom a magyarországi 5G teszt bázisállomásán egyébként Huawei és Cisco eszközöket szerelt fel - mutat rá a Reuters. A Huawei pedig mintegy kétezer embert foglalkoztat Magyarországon, ahol 2005 óta 1,2 milliárd dollárnak megfelelő összeget fektetett be a vállalat adatai szerint. Az európai ellátó központja Budapest közelében nyílt még 2009-ben, ami Kínán kívül a legnagyobb gyártóbázisnak felel meg. Orbán Viktor miniszterelnök szintén a kínai-magyar üzleti kapcsolatok megerősítésén dolgozik - jegyzi meg a hírügynökség.

Magyarország 70 milliárd forinton remél az 5G frekvenciákból

Palkovics beszélt 5G frekvenciák árveréséről is, amelyet az NMHH még az idén őszig szeretne lebonyolítani. Ebből Palkovics szerint Magyarország 70 milliárd forint bevételre számít. Arra a kérdésre, hogy a Huawei mindenféle megkötöttség nélkül részt vehet-e a magyarországi 5G hálózat kiépítésében, Palkovics azt mondta: ha a nálunk technológiailag fejlettebb országok az 5G bevezetésénél korlátozások nélkül engedik a Huawei részvételét, "akkor mi is így fogunk tenni, ha nem engedik, akkor mi sem fogjuk."

A tárcavezető azt is megemlítette, hogy a kormány azt tervezi, hogy tárgyal a telekom cégekkel és más ágazati szereplőkkel az 5G gyorsabb bevezetéséről. Palkovics - elmondása szerint - találkozott a Siemens és a BMW vezetőivel is. Ezek a cégek egymilliárd eurós gyárat szeretnének építeni Kelet-Magyarországon, lehetőség szerint az 5G technológia használatával. Ezek a vállalatok azt javasolták, hogy legyen egy olyan spektrum, amelyet házon belüli alkalmazásokra használhatnak. Ezeket a frekvenciákat a magyar 5G tender második szakaszában osztanák ki - tette hozzá a miniszter.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Papuska54, 2019.06.22 11:23

Jelenleg semmi nem igazolja a felmerült vádakat. Az USA-t az zavarja, hogy egyes cégek a nagy amerikai cégeknél jobban gyarapodnak. A letiltás USA-ra való hátrányos következményeit már most is látni lehet, mert az ottani cégek egyik legfontosabb partnere a Huawei. Őket hasonlóan visszavetné a tiltás, nem beszélve arról, hogy ha egy versenyképes operációs rendszer kifejlesztését kényszerítik ki, komoly üzleti hátrányba kerülhetnek a világ jelentős részén. Szerintem kompromisszummal fog záródni a vita, pont az USA cégek nyomására.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html