Elemzők szerint ennek az öt nagyvállalatnak az értékesítésből származó bevételei 2022 januárja és márciusa között már elérték a 340 milliárd dollárt, mely 7 százalékos növekedést jelent 2021 azonos időszakához képest. A cégek minden évben közzéteszik a teljes nyereségükkel kapcsolatos adatokat, viszont a bevételük konkrét eloszlását többnyire homály fedi. 

A Meta a tevékenységi köreiből származó bevételeinél csak három kategóriát hoz nyilvánosságra, az Apple ötöt, az Amazon és az Alphabet hetet, a Microsoft pedig kilencet. Az Alphabetnek például a „Google egyéb” kategóriába tartozó bevétele 28 milliárd dollár volt 2021-ben, és ebbe több fontos termék és szolgáltatás is beletartozott (pl. alkalmazás-áruház, okostelefonok és egyéb készülékek, YouTube-feliratkozások stb.). A nagyvállalat egyébként csak 2020-ban hozta először nyilvánosságra a YouTube-reklámokból származó bevételét, mely elérte a 29 milliárd dollárt. 

A titkolózás okai

A bevételi források részleteinek titkolása segíti a nagyvállalatokat abban, hogy a versenytársaiktól védjék a cégüket, és a gyenge pontjaikat elrejtsék. Az Amazon vezérigazgatója, Andy Jassy például azzal indokolta, hogy miért nem osztaná meg szívesen a cége pénzügyi adatait, hogy azok „hasznos, a versenyképességre vonatkozó információkat” tartalmaznak. 

A titkolózásnak azonban hamarosan vége szakadhat, hiszen a befektetők joggal tartják problémásnak, hogy a nagyvállalatok bevételi forrásai nem átláthatóak. Vannak viszont olyan adatok a techóriásokról, melyeket bírósági dokumentumokból, belső levelezésekből és kiszivárgott iratokból meg lehet ismerni. 

Alkalmazás-áruházakból származó bevételek

Az Apple esetében a legnagyobb bevételt az iPhone-ok hozzák, az Amazonnak a felhőalapú IT-szolgáltatások, és az Alphabet, illetve a Meta számára az online hirdetések és reklámok. Az egyelőre kisebb bevételt hozó, de fontos bevételi forrásokat viszont egyik cég sem teszi közzé. 

Az Alphabet és az Apple is jelentős összegeket kap az alkalmazás-áruháza után, hiszen az üzemeltetési költségük alacsony, és az applikációkkal kapcsolatos vásárlások után átlagosan 30 százalékos jutalékot kapnak. Az azonban csak bírósági dokumentumokból derül ki, hogy a Google 2019-ben 11 milliárd dolláros bevételt könyvelhetett el az app-áruháza után. 

Az Apple esetében konkrét számok nem állnak rendelkezésre, csak megbecsülni lehet a bevételt. Elemzők szerint tavaly 25 milliárd dollárt szerezhetett a cég az applikációkból, és a brit Versenyjogi- és Piaci Hatóság (CMA) adatai szerint 2017 és 2020 között a Google és az Apple is megduplázta az alkalmazás-áruházakból származó bevételét. 

Az Apple éves beszámolójában az app-áruházból származó bevételek a „szolgáltatások” kategóriába vannak sorolva, mely a cég teljes értékesítéseinek a 19 százalékát tette ki, és körülbelül 68 milliárd dollárt hozott a vállalatnak.  

2020-ban a Google áruházában 900 000 fejlesztő 2,5-3 millió applikációja volt elérhető, az Apple App Store-jában pedig félmillió fejlesztő 1,8 millió alkalmazását vásárolhatták meg a felhasználók. 

Reklámbevételek

A techóriások reklámokból is jelentős pénzhez jutnak. A Meta például a bevételeinek 97 százalékát reklámokból szerzi, és az Apple esetében is jelentős összeg származik a keresőhirdetésekből, melyhez az is hozzájárul, hogy az Apple és a Google megállapodott abban, hogy az iPhone-okon a keresés alapértelmezett módon a Google-ön keresztül történjen, amiért cserébe a Google 10-15 milliárd dollárt fizet az Apple-nek évente. 

Ez ráadásul alig kerül valamibe az Apple-nek, hiszen a Google-nek fizetett összeg az Apple éves bevételének hozzávetőlegesen csak a 2-3 százalékát teszi ki. A CMA adatai szerint a Google Ads-en a hirdetők 5-10 százaléka adja a bevételek több mint 85 százalékát, és a Facebooknál is ugyanilyen tendencia figyelhető meg, azonban ott az értékesítésből befolyt pénz 90 százaléka származik a top hirdetőktől.

Pereskedés és játékbevételek

Az Epic Games még 2020-ban beperelte az Apple-t amiatt, hogy a cég állítása szerint az App Store monopóliumként működik, és az Apple túl nagy hatalmat gyakorol afelett, hogy milyen alkalmazások engedélyezettek és hogyan futhatnak. A per az Apple alkalmazáson belüli vásárlási politikáját célozta, amelynek értelmében a fejlesztőknek akár 30 százalékos díjat számít fel a nyereségért. 

A bíró szerint az Epic nem bizonyította, hogy az Apple illegális monopólium lenne, de megállapította, hogy az okostelefon-óriás „versenyellenes magatartást” folytatott a kaliforniai törvények szerint. 

A per dokumentumaiból nagyon fontos adatokat lehet megtudni, például azt is, hogy az Apple áruházából származó bevételek 70 százaléka a játékalkalmazásokból származik, mert a felhasználók akár átlagosan több mint negyed millió forintnak megfelelő összeget is hajlandóak kifizetni virtuális pénzért vagy kiegészítőkért. A Google app-áruházának a legnagyobb bevétele szintén a játékokból származik. 

Növekvő bevételek a pandémia alatt

A Google Inc. 1998-as alapítása óta a világ legnépszerűbb keresőmotorjává nőtte ki magát. 2015-től az Alphabet Inc. a Google anyacége, és a vállalat a technológia, az élettudomány, a befektetés és a kutatás terén is tevékenykedik. Az Alphabet tavaly a negyedik negyedévben 75,3 milliárd dolláros bevétellel rendelkezett, mely 32 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit. 

Az Alphabet a tavalyi évet összességében 76 milliárd dollárt meghaladó nettó nyereséggel zárta az előző évi 40 milliárd dollár után, miközben a bevétele csaknem 258 milliárd dollárra nőtt a 2020. évi 182 milliárd dollárról. 

Az Amazon.com Inc. e-kereskedelmi vállalat is növelni tudta bevételeit az elmúlt években, sőt az elmúlt két évben stabilan százmilliárdos bevételekre tudott szert tenni. Tavaly az értékesítésekből összesen 470 milliárd dollár folyt be a céghez. 

Az Apple IT-nagyvállalat az elmúlt két évben óriási bevételnövekedést könyvelhetett el: 2020-ban a termékeiből és szolgáltatásaiból 274 milliárd dollár származott, tavaly viszont több mint 90 milliárd dollárral növelni tudta a befolyó összeget, és a bevétele meghaladta a 360 milliárd dollárt. 

A Facebook Inc. – mely tavaly októberben Meta Platforms Inc.-re változtatta a nevét – sokkal kisebb bevétellel büszkélkedhetett, de a pandémia alatt szintén jelentősen nőtt a nyeresége. 2020-ban 86 milliárd dollárra, 2021-ben pedig 118 milliárd dollárra tett szert a vállalat. Az Instagram a becslések szerint tavaly 42 milliárd dollárt hozott a Metának, vagyis a bevételeinek a 40 százaléka a fotómegosztó applikációból származott. 

Uniós intézkedések a techóriások megrendszabályozására

A nagyvállalatok sikere azonban kérdéses, hogy meddig fog tartani Európában, hiszen az új uniós szabályozás miatt megcsappanhatnak majd a bevételeik. Az idén márciusban elfogadott intézkedéscsomag feketelistára tesz majd a nagy platformok által alkalmazott bizonyos gyakorlatokat, és az Európai Bizottság piaci vizsgálatokat folytathat majd, és szankcionálni is fogja a nem megfelelő magatartást. 

Az EP és az Európai Tanács tárgyalói által ideiglenesen elfogadott szöveg a tisztességtelen üzleti gyakorlatokra leginkább hajlamos, „alapvető platformszolgáltatásokat” nyújtó nagyvállalatokat – például a közösségi hálókat vagy keresőmotorokat – célozza, melyeknek a piaci kapitalizációja legalább 75 milliárd euró vagy az éves forgalma eléri a 7,5 milliárd eurót. 

Az új uniós szabályozás miatt az Alphabet, az Apple, az Amazon és a Meta Európából származó bevételének a 40 százaléka is veszélybe kerülhet.