Új szintre emelve fejleszti a katonai és haditechnikai együttműködését Peking és Moszkva – jelentette ki Li Sang-fu kínai védelmi miniszter az orosz hivatali partnerével, Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel kedden folytatott moszkvai találkozóján.

Kína és Oroszország fegyveres erői feltétlenül végrehajtják az államfők által kötött megállapodásokat, és előmozdítják a katonai és a haditechnikai együttműködést, valamint a katonai kereskedelmet Kína és Oroszország között. Ezeket mindenképpen új szintre fogjuk emelni

– mondta Li Sang-fu.

Vállvetve fejlesztik a haditechnikát

Védelmi miniszteri kinevezése után az első látogatása Oroszországba vezetett, hogy, mint mondta, „a külvilág számára demonstrálja a kínai-orosz kapcsolatok fejlettségének magas szintjét, és megmutassa a szilárd elszántságot a kínai és orosz fegyveres erők közötti stratégiai együttműködés megerősítésére”.

A kínai miniszter nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy személyesen fogadta őt Vlagyimir Putyin orosz elnök. Sojgunak megköszönte, hogy a kinevezése után tőle kapta az első gratulációt. Kifejezte meggyőződését, hogy kettejük között jó munka- és személyes kapcsolat fog kialakulni.

Erőfeszítéseink összehangolása a nemzetközi színtéren stabilizáló hatással van a világ helyzetére, és hozzájárul a konfliktuspotenciál csökkentéséhez. Fontos, hogy országaink egyformán értékelik a globális geopolitikai tájkép folyamatban lévő átalakulásának lényegét

– mondta Szergej Sojgu.

 

Putyin: csak irigykednek a Kínával való jó kapcsolat miatt

Oroszország és Kína nem hoz létre katonai szövetséget, és senkit sem fenyeget, a Nyugat viszont új, globális tengelyeket alakít ki – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az állami televízióban. Bővebben>>>

Megbonthatatlan a barátság

A márciusi moszkvai csúcson a két ország elnöke megerősítette, a kétoldalú átfogó partnerség és stratégiai együttműködés a legmagasabb szintre emelkedett. Szergej Sojgu hangsúlyozta, hogy Oroszországnak és Kínának ezt továbbfejlesztve határozott támogatást kell nyújtaniuk egymásnak a katonai együttműködés terén.

Sojgu méltatta, hogy Li Oroszországot választotta első külföldi útja célországának, akárcsak Hszi Csin-ping kínai elnök a márciusi újraválasztása után. Azt kívánta vendégének, hogy miniszterként sok sikert érjen el a hazája védelmében, a védelmi kapacitás megerősítésében és a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg további modernizálásában.

Meggyőződésem, hogy önnek az Oroszországi Föderációval folyó együttműködésben szerzett széles körű tapasztalatai elősegítik mind a Kínai Népköztársaság fegyveres erőinek fejlődését, mind pedig az országaink közötti katonai együttműködés bővítését. Számítok a legszorosabb és legtermékenyebb együttműködésre önnel az országaink, népeink, valamint Oroszország és Kína fegyveres erői közötti megbonthatatlan barátság szellemében

– mondta Sojgu.

A felek egyetértési nyilatkozatot írtak alá arról, hogy az Orosz Fegyveres Erők Vezérkari Akadémiája és a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Nemzeti Védelmi Akadémiája között „testvéri kapcsolatokat” alakítanak ki.

A kínai delegáció tagjai felkeresték az Oroszországi Föderáció Nemzeti Védelmi Vezetési Központjának egyes létesítményeit. A kínai katonai küldöttség a Kreml falánál megkoszorúzta az ismeretlen katona emlékművét.