Még kész sincs a bővítés, már előrefizetünk az oroszoknak

Magyarország előtörleszti a Paks II. beruházás finanszírozására eddig lehívott 78,2 millió eurót - mondta a Világgazdaságnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Szabó Dániel, 2018. február 6. kedd, 08:39
Fotó: MTI Fotó

A lépést lehetővé teszi az atomerőmű-bővítés hitelezéséről Oroszországgal megkötött szerződés, a kormány pedig azért döntött az előzetes megtérítés mellett, mert így spórolhat a kamatokon. Az előtörlesztést támogatják a kedvező piaci folyamatok is: a hitelminősítők közül több már befektetésre ajánlja Magyarországot, valamint folyamatosan csökkennek az állampapírhozamok, és sikeres devizakötvény-cserét is végrehajtott az ország tavaly ősszel.

A 10 éves forintállamkötvény átlagos hozama például 1,93 százalék volt a legutóbbi aukción. A még 2014-ben kötött magyar-orosz államközi hitelszerződés alapján a paksi beruházás megvalósítása időszakában a kamat 3,95 százalék, így az előtörlesztéssel számottevő kamatmegtakarítást érünk el - idézi a Világgazdaság a tárcavezetőt.

A döntésről a magyar fél hétfőn levélben értesítette Anton Sziluanov orosz pénzügyminisztert, a szerződés értelmében a tranzakció 90 nap elteltével valósulhat meg. "Az eddig lehívott teljes összeget, 78,2 millió eurót (24,2 milliárd forintot) fizetjük vissza" - mondta el Varga Mihály.

A paksi beruházás jövője még nem biztos, dacára annak, hogy tavaly ősszel az Európai Bizottság nem kezdett külön eljárásba a bővítés miatt. Elfogadták a kormány érvelését, hogy azért nem volt nemzetközi tender a projektről, mert a már meglévő blokkok üzemeltetése miatt nem volt más lehetőség, mint a Roszatom felkérése. Az uniós szerv csak annyit kötött ki, hogy a további kivitelezői munkákban részt vegyenek EU-s cégek. De a problémát nem az utóbbi elvárás okozza: Ausztria január közepén bejelentette, az Európai Bíróságon támadja meg a beruházást.

A fotó forrása: MTI Fotó/Sóki Tamás.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

MLB2018, 2018.02.08 13:21

@zana: Szóval ismét bebizonyosodott, h megint csak hazudoztál. :DD Még hazudni is hülye vagy.
Az idekent mondatocskád első része Káncz Csaba jegyzetéből való, a második részét azt gondolom te találtad ki, mert ott nem szerepel. :DD
Istenem milyen kis ócska hazudozó vagy. :DDD
Már trump esetében is bebizonyosodott, h csupán a libsi fajtád handabanázása volt, most meg erőlködsz tovább, hülyegyerek. Szánalmas vagy továbbra is..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.02.08 12:37

"A magyar miniszterelnök 2014. január 5-én Moszkvában úgy kötötte meg a Paks II. megállapodást hatástanulmányok nélkül, hogy arról előzetesen nem tudott a Fidesz országgyűlési frakciója, de még a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal vezetője sem."
Orbán az oroszok zsebében és még ezek féltik az országot Sorostól, akinek se hadserege se fegyverei se titkosszolgálata, állam sem áll mögötte.
B***meget csinál Viktor a magyar választókbó!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.02.08 11:40

@matura: "Idióta nagyeszü törpe, gyarmatot szervez hazájából"
Azért mert Orbánt egyáltalán nem érdekli a hazája, a magyarok meg végképpen nem. Csak a hatalom, ehhez minden eszközt, még a náci bevált propaganda fogását a más népcsoportok iránti gyűlöletkeltést is felhasználja, sőt ze a leghatékonyabb.
A propaganda minisztérium is a náciknál volt szokásban, R. Tóni azt is mondta már megvannak a listák.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.02.08 11:35

A külügyminisztérium tele van orosz ügynökökkel, mert aki a muszkáknál végzett azok közül sokat beszerveztek, amit persze nem írtak ki a mellükre. Így érthető a sok szenny, a sok böszmeség, a póráz vége Moszkvában van.
Most jutott eszembe, hogy nem csak abban a minisztériumban másutt is van ilyen. A környezetemben is történt ilyen, az illető nem homorított nagyot az addigi munkahelyén, de ő is az oroszoknál végzett. Minisztériumi főtisztviselő lett belőle. Aki kiemeltette, az ki tudja, miért tette. Én a hálózat kiépítésére gondolok.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2018.02.08 11:09

@lauda: horthy, kádár,Ballibek, jobblibek, felcsuti alatt és a jövőben is vállandóan uj hiteleket kell felvenni, ezzel nem lehet gyülölködni, mióta jobb putyin és a kínaiak magasabb kamatu uzsora hitele az IMF piaci kamtujánál,
ami a fele sincs? CSak anyyiban, hogy ott lehet mutyizni, IMF-nél nem, mindenbe belenéznek.
Ha már ilyen jó barátok, elvártam volna a piaci alapunál alacsonyabb kamatot, a kínaiak még dolgozni se hagynakmagyarokat a nekik fontos vonalon, tiszta gyarmati alárendeltségü szerződés, még jó hogy nem kell tőlük ópiumot vennünk cserébe. Idióta nagyeszü törpe, gyarmatot szervez hazájából
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html