Érik az újabb Facebook-botrány - Soros György is szóba került

A Facebook felbérelt egy pr-céget, hogy az összeesküvés-elméleteket terjesszen-erősítsen Soros Györgyről, illetve hogy minél szorosabban a Facebook kritikusaihoz kösse az üzletembert - írja az Index amerikai lapértesülések nyomán
Szász Péter, 2018. november 15. csütörtök, 14:40
Fotó: Shutterstock

A The New York Times szerint a Facebook a Definers Public Affairs nevű republikánus hátterű washingtoni céget bízta meg. A cég egyik elterelő hadművelete az volt, hogy a rivális techcégekről, például a Google-ről és az Apple-ről jelentettek meg negatív cikkeket az NTKNetwork.com nevű oldalon, amely úgy néz ki, mint egy híroldal, de valójában a cég működteti. Innen aztán az erre fogékony oldalak, például a Breitbart, már vették is át cikkeket - olvasható a portálon.

A másik taktika pedig az volt, hogy Soros Györgyöt igyekeztek a Facebook kritikusai mögött álló bábmesterként megfesteni. Erre egyébként Amerikában is fogékonyak az emberek.

A jobboldali Daily Caller egyik újságírója, Joe Gabriel Simonson is arról írt Twitteren, hogy a pr-cég megkereste, hogy erősítsék a sorosos narratívát a Facebookról szóló cikkeikben. Simonson szerint azonban kellemetlenül antiszemita felütése volt annak, hogy egy háttérből az eseményeket irányító zsidó nyakába akarják varrni a szerinte amúgy jogos Facebook-kritikákat.

Soros egyébként maga is rendszeresen nyíltan és erősen kritizálja a Facebookot, ahogy a Google-t is, amiért a monopolhelyzetükkel visszaélve kétes adatkezelési gyakorlatot folytatnak, és nem védik meg a társadalmat a működésük következményeitől. Soros alapítványa valóban támogatott is egyes Facebookot kritizáló jogvédő szervezeteket.

A cikk hatására a Facebook megszakította a kapcsolatot a Definers Public Affairsszel. Az ügyre rálátó forrás szerint a Facebook felső vezetése nem volt tisztában azzal, pontosan milyen munkát végez a pr-cég. Maga a Facebook is kiadott egy közleményt, ebben azt írják, hogy sosem titkolták a kapcsolatukat a céggel, és sosem kérték, hogy valótlanságokat terjesszen.

A Definers Public Affairs egyik vezetője, Tim Miller is megszólalt az ügyben, saját bevallása szerint csak tényszerű információt használtak fel a kampányaikban, és őt személyesen is megviselte, hogy antiszemitizmussal vádolják őket.

HOZZÁSZÓLÁSOK