Orbán Viktor miniszterelnök március ötödikén arra kérte a magyarokat, hogy a „veszélyes helyekre tervezett luxusvakációikat” a járvány miatt „most halasszák el”. Példaként többek közt a Maldív-szigeteket vagy Dubajt említette.

Ennek ellenére Csehország, Magyarország, Románia vagy Ausztria is fenn van az arányosan legtöbb turistát küldő ország tízes listáján a Maldív-szigeteken. A viszonylag közel élő indiaiak és emirátusbeliek mellett lakosságarányosan például Oroszországból, Ukrajnából, Kazahsztánból vagy Svájcból is özönlenek a turisták az országba.

A statisztikák szerint csaknem ötezerszer lépett be az országba magyar állampolgár idén az első negyedévben. Ők nem mind Magyarországról érkeztek, utóbbiak ugyanis csak 4,2 ezren voltak - olvasható a portálon.

Csaknem 20 százalékkal több magyar állampolgár utazott a szigetekre 2021 első négy hónapjában, a járvány messze súlyosabb hónapjaiban, összevetve 2019 hasonló időszakával, amikor nem is létezett a vírus.

A Maldív-szigetek nagyjából hétezer kilométerre fekszenek Magyarországtól, Indiától délnyugatra. Így légvonalban megközelítőleg olyan messze vannak, mint Mongólia vagy New York. Egy 800 kilométer hosszan elnyúló szigetcsoportról van szó, melyekből több száz lakott, csaknem száz szigetet pedig kizárólag a turisták számára üzemeltetnek. A rengeteg sziget adta lehetőség, hogy a turisták jó részének sosem kell találkoznia a szegény helyiekkel, a helyiek döntő többségének pedig örökre elzárt marad a turistaszigetek világa. A fővárosba repülővel érkezőket jellemzően azonnal továbbviszik hajóval vagy hidroplánnal a célszigetükre. A több mint 220 ezresre becsült Maléban nagyjából 23 ezer ember jut egy négyzetkilométerre, a világ egyik legzsúfoltabb települése. Bár az átlagos görögországi nyaralásnál tényleg drágább, a világban nem számít igazán luxusnyaralóhelynek: amennyiből például Korzikán egy ember eltöltene egy hetet egy kényelmes szállodában, abból a Maldív-szigeteken nagyjából hasonló színvonalon üdülhet egy négyfős család.

A járvány harmadik hulláma alatt, márciusig legalább háromszor ment a Maldív-szigetekre az OE-LEM lajstromjelű, papíron osztrák tulajdonban lévő, de szinte mindig Budapestről induló és oda érkező magánrepülőgép.

Ez a gép arról ismert, hogy többek közt három éve ezzel ment Orbán Viktor Bulgáriába a Videoton focimeccsét megnézni. A gép azóta számtalan fideszes politikust, a családtagjaikat és üzletfeleiket szállította, 2019-ben Mészáros Lőrinc például családostul járta meg a géppel a Maldív-szigeteket.

A járvány április közepétől robbant be az addig megkíméltebb Maldív-szigeteken is. Addigi legerősebb szakaszához képest hamar a százszorosára ugrott az esetszám, a főképp turizmusból élő ország kormánya pedig sokáig habozott keményebb intézkedéseket hozni.

Májustól PCR-tesztet kértek a beutazóktól, május 13-tól pedig ideiglenesen kitiltották az India környékbeli országokból érkező turistákat, és azokat is, akik ezeken a helyeken jártak az elmúlt időszakban. A fertőzések sűrűsödése ugyanis valószínűleg nem független attól, hogy gazdag indiaiak tömegei kezdtek el a szigetekre menekülni, miközben az országukban egyre súlyosbodott a járvány.

A Maldív-szigeteken azóta is egészségügyi vészhelyzet van. A magyar turisták viszont továbbra is bemehetnek karanténkötelezettség nélkül, és bármilyen korlátozás nélkül vissza is jöhetnek, ha már kaptak egy oltást, és hozzá a magyarországi oltási kártyát.